Vírustagadók, vírusrettegők és a mindent átható félelem – Hubbes László-Attila egyetemi oktató az összeesküvés-elméletekről

– Már a járvány első hónapjaiban is körvonalazódni látszott, hogy a téma kapcsán két, egymással szemben álló nézetvilág feszül egymásnak, és a kettő szakadatlanul „harcol” egymással a közösségi média felületein. Egyszerűsítve: a vírustagadók és a vírustól rettegők tábora mémekkel, elrettentő példákkal, fenyegetésekkel, vitákkal, érvekkel, frappáns mondásokkal stb. igyekszik túlharsogni egymást. Honnan ered a vélekedéseknek, véleményeknek a polarizáltsága, és mi miatt kibékíthetetlen a két pólus közti ellentét?

– Több nézetvilág is ütközik a járvány kapcsán, de a legjellemzőbb éppen egy ilyen megoszlás. Sarkító ugyan ez a szembeállítás, hiszen távolról sem lehet egységes táborokról beszélni, sem az összeesküvésekre gyanakvó „vírustagadók” kapcsán, még kevésbé a járványban komolyabb fenyegetést látó „vírusrettegők” esetében. Inkább egymás szemében „táborok”, a sajátjukéval ellenkező véleményűeket nevezik így. Ám kétségtelen, hogy éppen ez a két fajta véleménynyilvánítás a leghangosabb a köztereken, a közösségi hálózatok virtuális terében, a hagyományos és a digitális médiában egyaránt.

Azért ennyire hangosak az emberek ezekben a kérdésekben, mert meggyőződésüket védelmezik, és még inkább önmagukat: minden ellenvéleményt személyes támadásnak vélnek. A kibékíthetetlen, fekete-fehér látásmódú nézetkülönbségek is ebből fakadnak: a vélemények személyes meggyőződés jellegéből. Aki mást mond, az vagy rosszindulatúan hazudik, vagy pedig menthetetlenül ostoba – hiszen „a napnál is világosabb, hogy ez a járvány...”

– A pandémia kapcsán a közösségi médiában kialakult diskurzus központi kérdése a félelem, melyet az eddig ismeretlen vírus terjesztette betegség váltott ki. A vírustagadók, maszkellenzők, oltásellenzők egy fentről irányított diktatúrától, szabadságkorlátozástól rettegnek, a másik tábor meg a tudatlanság, ostobaság hatalomra jutásától, az álhíripartól és álhírmédiától. Sokak szerint félelemkeltésnek tekinthető az is, amit a hatóságok alkalmaznak a szabályok betartatása érdekében. Miért irányíthatja ilyen nagy mértékben a rettegés járvány idején a társadalom tekintélyes részét?

– A közös elem a félelem, ám éppen ez a félelem a különbözés oka is. A félelem oka mindenképpen az ismeretlen vírus által kiváltott helyzet – annak különböző vonatkozásai, értelmezései vezetnek eltérő jellegű aggodalmakhoz. Emberiséget megtizedelő betegség, gazdasági összeomlás, rabszolgasors, népirtó oltás... Amennyire különbözik azonban e félelmek reális alapja, annyira különbözik a félelmek realitása is.

Nem mindenki reszket valamilyen világot elpusztító járványtól, aki komolyan veszi az egészségügyi előírásokat, de a „vírustagadó” szemében vírusrettegő az, akin maszk van. Ugyanígy, nem mindenki borzong valamilyen népirtó titkos háttérhatalomtól, aki megkérdőjelezi a hatóságok elhamarkodott intézkedéseit vagy a téma folyamatos sulykolását a médiában, de a járványt komolyan vevők szemében könnyen kerülhet a konteós vírustagadók sorába az, akin nincs védőmaszk.

– Azt is elemezte, hogy miként jelenik meg a járvánnyal kapcsolatos diskurzusokban az ellenségkeresés, ellenségképzés. Mik a legfőbb jellemzői a közösségi médiában felbukkanó „ellenségképnek”?

– Válság esetén nemcsak a válság oka, az „ismeretlen ellenség” jelent fenyegetést, hanem az is, akire nem támaszkodhatunk, aki másképp cselekszik, aki más, vagy éppen ellenkező véleményen van. Az interneten az ellenvélemény, az ellenfél többnyire arctalan. Ez azt is jelenti, hogy veszélyesen ismeretlen, és azt is, hogy kevésbé emberi. Könnyebben alakítjuk ki ezt az arcot előítéleteinkből, ellenérzéseinkből, és ezért könnyebben is mondunk ki, írunk le róla sértő szavakat, könnyebben nevetjük ki, mint ahogy a majdnem-névtelenség mögül általánosan könnyebben is nyilvánítunk itt véleményt.

Az internetes mémek eszményi eszközt nyújtanak erre. A járvány mémjei – szó szerint ezernyit gyűjtöttem, válogattam már az év folyamán kutatásom során – jó példákkal szolgálnak: nemcsak a vírus rajzolódik ki ellenségként bennük, hanem az orvosok, az áldoktorok, a rendőrök, a fejüket struccként homokba dugó politikusok, a sajtószóvivők, a bankárok, a számítógépguruk, a maszkot viselők, a maszkot nem viselők, az 5G-tornyokat gyújtogatók, a birkafejűek és a televíziófejűek, az oltás ellen tüntetők mind megjelennek, hol félelmetesen, hol felháborítóan, hol röhejesen, vagy akár mindez együtt. Nemcsak a félelem, hanem a bizonytalanság, a bizalmatlanság kifejeződései, a hamisság, álság iránti ellenérzések megnyilvánulásai ezek.

– Hogyan maradhat éber és józan a világháló, illetve a közösségi média, a kommentlabirintusok bugyraiban, kusza átláthatatlanságában bolyongó internetező, hogy ne essen álhírek csapdájába? Egyáltalán, miről ismerhető fel az álhír?

– Említettem az imént a hiányos tudást – érdemes elgondolkozni azon, hogy hány ténylegesen képzett virológus, immunológus, járványszakértő, válságkezelő szakember jár-kel közöttünk –, de nemcsak az esetleges tudatlanság jelent gondot.