2010. január 26., 08:172010. január 26., 08:17
Kisiklott egy személyvonat a rendkívüli hideg miatt tegnap reggel Kovászna megyében. A Brassó és Csíkszentdomokos között közlekedő járat a málnásfürdői vasútállomástól mintegy 500 méterre siklott ki, a balesetben senki nem sérült meg. A vonatban mintegy harmincan utaztak, egy részük alkalmival folytatta útját, a többiek megvárták, amíg helyreállt a forgalom.
A szerelvénynek mindkét végén volt mozdony, az egyiknek a kereke ugrott le a sínről. A másik a sínen maradt vagonnal visszaindult Csíkszeredába. A baleset következtében leállt a vasúti közlekedés, így a Korona nemzetközi gyorsvonat sem tudta folytatni az útját. A szerelvény mintegy hatvan utasa három órát vesztegelt a csíkszeredai állomáson, őket autóbusszal szállították Brassóba.
A vasúti társaság többtucatnyi alkalmazottja délelőtt hidraulikus emelőkkel próbálta visszatenni a pályára a kisiklott mozdonyt, az akciót 15 órára sikerült befejezni. Constantin Scurtu, a Kovászna megyei vasúti rendőrség parancsnoka a helyszínen a Krónikának elmondta, szakembereik az első vizsgálatok során megállapították, hogy a sínek állapota megfelelő. A vizsgálat folytatódik, de az első elemzések szerint a hideg okozta a meghibásodást. Feltételezések szerint vagy a sínek húzódtak össze, vagy a szerelvény futóműve hibásodott meg.
Háromszéken a napokban átlag mínusz 30 Celsius-fokot mutattak a hőmérők. Az országos hidegrekordot Bodzafordulón mérték tegnap reggel, –34,4 Celsius-fokot. Leca Băncilă bodzafordulói polgármester közölte, ha ma is –30 fok alatt lesz a hőmérséklet, tanítási szünetet rendel el. A településen több vízvezeték lefagyott, így víz nélkül maradtak a lakások.
| Több száz brit látogatót vonz Romániába az elmúlt napokban a rendkívüli hideg időjárás. A kalandra vágyó angol turisták elsősorban a 2000 méter magasságban található Bâlea-tói jégszállót látogatják, amely Délkelet-Európa egyetlen ilyen jellegű létesítménye. A Fogarasi-havasokban lévő jéghotelben éjszaka mínusz 30 fokot kell elviselniük a látogatóknak. A Bâlea-tónál vasárnap éjjel mínusz 27 fokot mértek, és 142 centiméteres hótakaró van. 300 brit turista egész télre kibérelte a jégszállót, hétvégenként, csoportokban érkeznek Romániába. Egy részük már az elmúlt hétvégén kipróbálhatta a létesítményt, s részt vehetett a szintén egyedi jégtemplom felszentelésén is. A jégszállodát egyébként ugyancsak angol turisták avatták fel szilveszterkor, a látogatók 198 lejt fizettek éjszakánként egy kétágyas szobáért, ahol jégágyon aludhattak és többek között báránybőrrel takarózhattak. Mielőtt elszállásolták volna őket, a húsz turistának nyilatkozatot kellett tennie, miszerint nincsenek egészségügyi problémáik, és bírják a hideget. Mint ismeretes, a jégszállodát 2009. december 24-én fejezték be, és tíz napra rá meg is nyitották a látogatók előtt. A 650 négyzetméteren elterülő hotelben tíz kétágyas szoba, jégbüfé, jégvendéglő és egy jégszobrokat bemutató kiállítóterem található. Pap Melinda |
A rendkívüli fagy miatt Hunyad megyében is felmondták a szolgálatot a vasúti sínek, a szakembereknek azonban mind az öt helyszínen sikerült kicserélniük a hibás sínpárokat, így a közlekedésben nem voltak fennakadások. Kolozsváron tegnap reggel háromórás késéssel indult el Nagyváradra az egyik személyvonat, miután a fagy miatt meghibásodott a mozdony. Ugyanakkor több szerelvény 20 és 100 perc közötti késéssel érkezett meg a kincses város pályaudvarára. A Román Vasúttársaság (CFR) tegnaptól kezdődően szerdáig 22 járatot törölt, és arra figyelmeztetett, hogy a sebességkorlátozás miatt egyes vonatok akár 250 percet is késhetnek.
Brassóban tegnap reggel elszakadtak a trolik kábelei a Tractorul és a Rakodó negyed közötti szakaszon, így autóbuszokkal biztosították a tömegközlekedést. A közszállítási vállalat munkatársai egész délelőtt dolgoztak, hogy a 15 óra utáni csúcsforgalomra újra elindulhassanak a trolibuszok.
Bár megszokták, hogy télen –10 fok alá süllyed a hőmérő higanyszála, a mostani rendkívüli hideg időjárás a csíkszeredaiaknak is gondot okoz. A gépkocsivezetők reggelente amiatt zúgolódnak, hogy éjszaka kihűl a motor, így nehezen, vagy egyáltalán nem indul a jármű. „Egy órát kínlódtam, de nem tudtam beindítani az autót” – mesélte lapunknak egy vállalkozó. Tegnap reggel Csíkszeredában –31,5 Celsius-fokot mértek.
„Hideg a tél mifelénk, de mostanában nem volt ekkora fagy. Jól fel kell öltözni, hiszen könnyen megfázhatunk” – mondta egy gyalogosan közlekedő nyugdíjas hölgy. Vannak, akik örülnek a hideg időnek, a taxisoknak a napokban megháromszorozódott a forgalmuk. A taxiállomásokon alig lehet autót kapni, a felkészületlen gyalogosok ugyanis a házból kilépve inkább taxit hívnak, minthogy gyalog induljanak útnak.
„Nagyon hideg van, ezért sokkal többen választanak bennünket, nemcsak reggel, hanem este, éjszaka is” – nyilatkozta a Krónikának egy taxisofőr. Mások ki sem mozdulnak, a lakásban próbálják átvészelni a hideg napokat. „Szerencsére otthonról is dolgozhatok, így nem létfontosságú, hogy kimozduljak” – mondta egy fiatal vállalkozó, aki mint bevallotta, fél a hidegtől. Csíkszeredában egyébként nem a jelenlegi a valaha mért legalacsonyabb hőmérséklet. Mint a meteorológiai állomáson megtudtuk, 1985-ben –38,4 Celsius-fokot mértek.
Hargita megyében eddig egyetlen fagyás okozta halálesetet sem jegyeztek. Füstös Zsuzsánna igazgatóhelyettes szerint körlevélben értesítették a kórházakat, mentőszolgálatokat, hogy a hideghullám idején fokozottan figyeljenek a szociálisan hátrányos helyzetben lévő személyekre, és helyezzék el őket éjszakai menedékhelyeken, kórházakban. „Nem célunk, hogy a kórházakat hajléktalanszállókká alakítsuk, de figyelünk arra, hogy senki ne maradjon az utcán éjszaka” – mondta a doktornő.
Az utóbbi napokban egyre többen vették igénybe a hajléktalanszállót Szatmárnémetiben is. Az éjszakai melegedőben kialakított 60 férőhelyre vasárnap 75-en jelentkeztek. Daniel Săveanu igazgató szerint jelenleg 26 nőnek és 35 férfinak tudnak éjszakai menedéket és ételt biztosítani. Vasárnap este minden érkező szálláskereső egy csésze meleg teát, illetve vajas, zsíros vagy lekváros kenyeret kapott. „Tekintettel a mostoha időjárásra, több személyt is befogadunk, mint amennyi kényelmesen elférne a szállón. Emellett nemcsak éjszakára maradhatnak, hanem nappal is tárt ajtókkal várjuk őket, mert embertelen lenne ilyenkor kiengedni őket az utcákra” – fogalmazott az igazgató.
Meleg teát osztanak a rászorulóknak Kolozsváron és Marosvásárhelyen is, utóbbi városban amióta mínusz 20 fok alá süllyed a hőmérséklet, a közösségi rendőrség és a mentőszolgálat alkalmazottai gépkocsival járják a várost, hogy éjszakai menedékhelyre, kórházba kísérjék a hideg miatt szenvedőket. Három olyan személyt is találtak a szabad ég alatt, akik erősen ittas, magatehetetlen állapotban voltak, őket a rohammentő-szolgálat székhelyére szállították. Az éjjeli menedékhelyen nagy a zsúfoltság, jelenleg 128 személyt szállásolnak el. „Ezek közül 27 bentlakónak élelmet is adunk, nekik semmi jövedelmük nincs” – közölte a Krónikával
Székely István, a hajléktalanszálló vezetője. Mint mondta, az otthontalanok rosszul jártak, hogy a tömbházak többségére kaputelefont szereltek, így nem tudnak pincékben, lépcsőházakban meghúzódni. Székely István szerint mindenkit befogadnak, aki a nagy hidegben náluk kopogtat.
A sarkvidéki hideg miatt eddig huszonketten vesztették életüket Romániában, ebből tizenegy személy az elmúlt huszonnégy órában halt meg. A Realitatea hírtelevízió tegnapi jelentése szerint Brassó, Hargita, Kovászna Suceava, Botoşani, Iaşi és Neamţ megyében történt fagyhalál, amint a hőmérő higanyszála vasárnap éjszaka mínusz 26 Celsius-fok alá süllyedt. A rendkívüli hideg előreláthatólag a hét közepéig tart.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.