2011. szeptember 05., 07:512011. szeptember 05., 07:51
Mint emlékeztetett, az EP az erdélyi magyar képviselő és Áder János fideszes képviselő javaslatára fogadta el a dokumentumot. Hozzátette, sajnálatos, hogy Bukarestben az Erdélyben élők megkérdezése nélkül, mintegy a fejük fölött hoznak döntéseket ebben a kérdésben. Tőkés László EMNT-elnök arra is felhívta a figyelmet, hogy az Erdélyi-szigethegységbe tervezett aranybányának országhatárokat meghaladó, komoly regionális vonatkozásai vannak. Ennek alátámasztására emlékeztetett a tíz évvel ezelőtt történt tragikus nagybányai természeti katasztrófára, mely a Tisza teljes élővilágára kihatott. A verespataki ciántechnológián alapuló bányászat könnyen vezethet hasonló, az egész Kárpát-medencét érintő ökológiai szerencsétlenséghez, figyelmeztetett Tőkés. Az EP-alelnök ugyanakkor „példaértékűnek” nevezte Eckstein-Kovács Péter államelnöki tanácsos döntését, aki éppen a verespataki bányaterv államfői támogatása miatt mondott le tisztségéről.
Eközben Ion Ariton gazdasági miniszter Gyulafehérváron bejelentette, hogy az általa vezetett tárca elemezni fogja a verespataki bányaprojekt szerződését, és utána dönt arról, hogy javasolja-e annak újratárgyalását. Traian Băsescu államelnökhöz és Emil Boc kormányfőhöz csatlakozva ő is kijelentette, hogy az állam számára előnyös feltételeket szeretne. Hangsúlyozta, a dokumentum elemzése „megfelelő módon”, szakemberek részvételével történik majd, a megalapozott következtetést pedig kormányülésen ismertetik. Mint hangsúlyozta, mivel a román állam az egyik szerződéses fél, minél előnyösebb feltételeket szeretnének „kiharcolni”. Példaként az autópálya-építő Bechtellel kötött szerződést említette. Újságírói kérdésre, hogy nem tervezik-e a szerződés titkosításának feloldását, kifejtette: „minisztériumi szinten rajta van a honlapon, nyilvános a szerződés”. Mint ismeretes, az aranybánya tervét teljes vállszélességgel támogató Traian Băsescu kedden este a Cotroceni-palota előtti tüntetőknek úgy nyilatkozott, hogy majd a szerződés titkosításának feloldásával is „foglalkozni fog”.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.