2011. augusztus 10., 07:302011. augusztus 10., 07:30
A miniszter rámutatott: a magyar parlamentnek van egy döntése Verespatakról, ezért úgy véli, a kormány politikai álláspontot fogalmazott meg, amire a román fél majd megadja a választ.
Borbély László hangsúlyozta: ő maga nem változtatott álláspontján, az Európai Unió legjobb szabványait érvényesíti a beruházás vonatkozásában. Emlékeztetett, hogy korábban járt Svédországban, ahol megvizsgált egy ottani aranybányát. Kifejtette: ott, amikor a zagytározóba kerül a ciántechnológia végterméke, mérőműszer már ki sem mutatja a ciánkoncentrációt.
A tárcavezető szerint ugyanennek a feltételnek a teljesülését kérte az RMGC-től is, vagyis hogy szorítsák a mérési határszint alá a cián mennyiségét a zagytározóban. Borbély hozzátette: Budapest véleménye csak konzultatív jellegű, emiatt a román kormány nem függeszti fel az engedélyezési eljárást. Az RMGC 330 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt akar kitermelni Verespatakon ciántechnológia alkalmazásával, a beruházást a szomszédos Magyarországon kívül a Román Tudományos Akadémia és az ortodox egyház, illetve számos civil szervezet is ellenezni. Az elmúlt héten 77 magyar civil szervezet követelte Kelemen Hunor kulturális miniszter lemondását, ha nem vonja vissza a Kirnyik-hegységre korábban kiadott régészeti mentesítési bizonylatot. A civilek úgy vélik, azáltal, hogy az RMDSZ-es tárcavezető mentesítette a védelem alól a térséget, elősegítette a verespataki beruházás megvalósulását. Az RMGC-nek ugyanis már csak a környezetvédelmi engedélyt kell megszereznie a bányanyitáshoz. Kelemen úgy reagált, ő maga nem tette lehetővé a kitermelés megkezdését, ezt a döntést nem neki és nem is a kulturális minisztériumnak kell meghoznia.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!