
Jogi úton keresik igazukat a Székelyudvarhelyhez tartozó bethlen- és kadicsfalvi lakók, akik tizenhárom feljelentést tettek fenyegetés és lopás miatt a Termés utcai Gábor család ellen.
2015. április 01., 19:492015. április 01., 19:49
Gálfi Árpád önkormányzati képviselő elmondta, a környék lakói az udvarhelyiek és udvarhelyszékiek segítségét kérik annak érdekében, hogy fedezni tudják a perek költségeit.
„A cél nem az, hogy elűzzék a környéket rettegésben tartó családot a Termés utcából, hanem hogy tetteikért megkapják a méltó büntetést – mondta Gálfi Árpád. – Hosszas és költséges folyamatról van szó, hisz minden bizonnyal újabb feljelentések is lesznek majd, azonban akármennyi időbe és pénzbe kerül is, nem adjuk fel”.
A helybeliek egyébként nemrégiben egy 500 méter hosszú kerítést állítottak fel saját költségükön, hogy elkerítsék legelőiket a betolakodóktól. Azt tervezik egyébként, hogy három térfigyelő kamerát is szereltetnek az utcába.
„A polgármesteri hivatal ugyan felszereltetett egy kamerát az utca egyik oszlopára, az viszont a temetőt figyeli. Ez sem teljesen haszontalan, hisz legalább tudjuk majd, hogy kik lopják hallottaink sírjáról a virágot, azonban a Gábor-portán történteket nem rögzítik. Ezért a család három szomszédjának házára, az ő beleegyezésükkel egy-egy kamerát szerelünk fel, hogy követni lehessen, mi történik Gáboréknál” – fogalmazott Gálfi.
A cigányokat nemrégiben az önkormányzat is megbüntette: a földdel egyenlővé tette a három illegálisan felépített ingatlanjukat, a család azonban az egyiket már visszaépítette. „Fotókkal ellátott feljelentést tettünk az ügyben a polgármesteri hivatalnál. Az eset azonban már nemcsak kihágásnak, hanem bűncselekménynek minősül, így a hivatal átadta az iratcsomót a rendőrségnek. Tudomásunk szerint az ügy kivizsgálása folyamatban van” – tájékoztatott az önkormányzati képviselő.
Gálfi ugyanakkor nehezményezte, hogy a közösség a bontásban tett lépések mellett semmilyen segítséget nem kapott az udvarhelyi városvezetéstől, az érintettek emiatt önerőből fogadtak ügyvédet Marosi György személyében.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
szóljon hozzá!