Hirdetés

Védőmaszk, választófal, elkülönülés: megszületett a javaslat az iskolai rendszabályra

•  Fotó: Árvai Károly/MTI

Fotó: Árvai Károly/MTI

Kötelező lesz a védőmaszk a diákok, a pedagógusok és a kisegítő személyzet számára, a tantermekben biztosítani kell a tanulók közötti egyméteres védőtávolságot, illetve – ha erre nincs lehetőség – a padok védőfallal történő elválasztását. Többek között ezt írja elő a román egészségügyi minisztérium által közvitára bocsátott, a szeptember 14-ei tanévkezdés járványügyi intézkedéseit tartalmazó rendelettervezet.

Krónika

2020. augusztus 19., 10:262020. augusztus 19., 10:26

2020. augusztus 19., 10:332020. augusztus 19., 10:33

A bukaresti tárca honlapján szerdán közzétett dokumentum értelmében a megyei közegészségügyi igazgatóságoknak szeptember 7-éig tájékoztatniuk kell a tanfelügyelőségeket és a megyei vészhelyzeti bizottságokat az egyes települések járványügyi helyzetéről, amelynek függvényében meghozzák majd a tanévkezdéssel kapcsolatos intézkedéseket. A járványügyi intézkedési terv leszögezi, a megyei tanfelügyelőségek a szeptember 7-i járványügyi adatok, valamint az egyes tanintézetekben rendelkezésre álló infrastruktúra figyelembe vételével javaslatot tesznek a megyei vészhelyzeti bizottságoknak arra vonatkozóan, hogy mely forgatókönyv alapján kezdődjön el a tanév az egyes iskolákban.

A megyei vészhelyzeti bizottságoknak szeptember 10-éig kell közölniük az iskolakezdési forgatókönyvvel kapcsolatos döntést.

Hirdetés

Ennek meghozatalakor az elmúlt 14 napban jegyzett, ezer lakosra számított új esetek számának összegét veszik figyelembe – mutat rá az Agerpres hírügynökség által ismertetett dokumentum. Ha egy iskolában igazolnak egy vagy több koronavírusos megbetegedést, elrendelhető, hogy az adott osztály vagy az egész iskola térjen át az online oktatásra 14 napig. Amennyiben három esetet igazolnak három különböző osztályban, 14 napra felfüggesztik az oktatást az érintett tanintézetben.

Ha pedagógus fertőződik meg, kötelessége tájékoztatni erről az iskola vezetőségét, amely értesíti a közegészségügyi igazgatóságot, ez pedig elkezdi a járványügyi vizsgálatot, majd az iskolaigazgatóval együtt megvizsgálják a tanintézmény helyzetét, és annak függvényében, hogy hány osztályban tartott órát a pedagógus és hány kollégájával lépett kapcsolatba, felfüggeszthetik az oktatást egy vagy több osztályban, illetve az egész iskolában.

•  Fotó: Rostás Szabolcs Galéria

Fotó: Rostás Szabolcs

A tervezet rendelkezik arról is, hogy valamennyi oktatási intézménynek azonosítania kell a rendelkezésére álló és az oktatási folyamatban használható termeket, illetve egy olyan helyiséget, ahol elszigetelhetik a fertőzésgyanús személyeket. A tantermekben biztosítani kell a tanulók közötti egyméteres védőtávolságot, illetve – ha erre nincs lehetőség – a padok védőfallal történő elválasztását. Az iskola vezetőségének ki kell jelölnie az alkalmazottak közül egy személyt, aki a koronavírus-járvány elleni védekezést koordinálja, és aki állandó kapcsolatban áll majd az iskola egészségügyi személyzetével, a tanfelügyelőséggel, az egészségügyi igazgatósággal és a helyi hatóságokkal. „A tanulók közötti érintkezést korlátozni kell várakozási zónák kijelölésével, a védőtávolság betartásának biztosítása érdekében. Az iskola bejáratánál, a folyosókon és az osztályok bejáratánál is kézfertőtlenítő szert kell elhelyezni a gyakori fertőtlenítés megkönnyítése érdekében” – olvasható a tervezetben.

A tantermen belüli mozgást és/vagy szoros kontaktust feltételező gyakorlati feladatokat kerülni kell, ugyanakkor a tanulók nem költözhetnek át egy-egy óra erejéig saját tantermükből laborokba.

Mind a tanulóknak, mind a pedagógusoknak védőmaszkot kell viselniük óra közben és szünetben is, ha az iskola épületében tartózkodnak. Javasolt, hogy – ahol erre lehetőség van – osztályonként eltérő időintervallumokat szabjanak meg az órák közötti szünetre a mosdókban és az iskolaudvaron egy időben jelen levő tanulók számának korlátozása érdekében. Ugyanakkor javasolt több időintervallumot megszabni és több bejáratot kijelölni az iskolába érkezők számára. „A gyerekeknek meg kell tanítani, hogy ne öleljék meg egymást, ne érintsék meg egymás kezét, ne tartózkodjanak közel egymáshoz. Továbbá tilosak a testi érintkezést igénylő és a labdajátékok, valamint az olyan tevékenységek, amelyek során kézről kézre adnak tárgyakat” – jegyzik meg a tervezet kidolgozói.

A tornateremben tartott testnevelésóráknak „olyan tevékenységekre kell korlátozódniuk, amelyek nem feltételeznek közepes vagy magas intenzitású aktivitást, kötelező módon biztosítva az 1,5 méteres védőtávolság betartását, mely esetben nem szükséges a védőmaszk viselése”. Az órák közötti szünetekben nyílt térben is kötelező a védőmaszk viselése az olyan zsúfolt helyeken, ahol nem biztosítható az egyméteres védőtávolság betartása. Az óvodások esetében nem kötelező a maszk viselése – szögezi le a tervezet.

A dokumentum rendelkezik arról is, hogy a szülőknek naponta fel kell mérniük gyermekük egészségi állapotát, és amennyiben láza van, köhög, nehézlégzéssel küzd, vagy hányás, hasmenés lép fel nála, ne vigye iskolába, és értesítse a családorvost vagy a sürgősségi szolgálatot. Ha a gyereknél nap közben, az iskolában jelentkeznek a tünetek, azonnal vigye haza és tájékoztassa a családorvost vagy a sürgősségi szolgálatot. A szülőknek kötelességük értesíteni a tanintézetet, ha a gyerek a következő okok miatt hiányzik az iskolából: a koronavírus jellegzetes tüneteit észlelték nála; SARS-Cov2-vel diagnosztizálták; a tanuló igazoltan fertőzött személy közvetlen kontaktja, ezért karanténban van.

A kockázati csoportokba tartozó tanulók (súlyos légúti betegségben vagy 1-es típusú cukorbetegségben szenvedők, súlyosan elhízottak, gyulladásos, autoimmun betegségekkel küzdők, ritka betegségekben, örökletes anyagcsere-betegségekben stb. szenvedők) kezelőorvosuk jóváhagyásával és ajánlása alapján, illetve szülői hozzájárulással térhetnek vissza az iskolába. Esetükben a tanintézet képviselőinek – szükség esetén – biztosítaniuk kell a távoktatást vagy a fokozott biztonsági körülmények közötti oktatást. A tervezet szerint ugyanakkor az első iskolai napon az óvodásoknak, iskolásoknak, pedagógusoknak és a kisegítő személyzet tagjainak egyéni felelősségvállalási nyilatkozattal kell jelentkezniük az iskolában. E kötelezettségről az iskoláknak kell értesíteniük a szülőket. A nyilatkozatokat az első tanórán kell átadni a pedagógusnak, aki majd továbbítja azokat az iskolaorvosnak vagy az erre kijelölt személynek.

Egészségi problémák okozta hiányzás esetén a gyerekek kizárólag orvosi igazolással térhetnek vissza az iskolába, amelyben kötelező módon szerepelnie kell a diagnózisnak – írja még elő a román egészségügyi minisztérium által előterjesztett rendelettervezet.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
2026. szeptember 20., vasárnap

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet

Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet
2026. szeptember 20., vasárnap

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
2026. szeptember 20., vasárnap

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon

Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon
2026. szeptember 20., vasárnap

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani

Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani
Hirdetés
2026. szeptember 19., szombat

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
2026. szeptember 19., szombat

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel

Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel
2026. szeptember 19., szombat

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel

Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel
Hirdetés
Hirdetés