
A füsti fecskére vonatkozó EU-s adatok szerint Romániában csökkent az állomány
Fotó: Milvus Csoport/Nagy Attila
Nagy mértékben csökken a fecskeállomány Európa-szerte, így Romániában is, tehát lépéseket kell tenni a faj védelme érdekében, amíg még nem késő – figyelmeztetett a Krónika megkeresésére dr. Marton Attila biológus, a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársa, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Biológia és Geológia Karának kutatója. Felhívta a figyelmet, a vegyszerhasználatnak, az állattartás visszaszorulásának is az eredménye a jelenség, viszont jó lenne megvédeni mind az öt, Romániában élő fecskefajt.
2024. február 16., 14:062024. február 16., 14:06
Egyre kevesebb a fecske Európa-szerte: Magyarországon például az elmúlt két évtizedben több mint 50 százalékkal csökkent az állomány, az EU-s tagállamok jelentése szerint a füsti fecske állomány a 2013 és 2018 közti időszakban 8-23 százalékos csökkenést mutatott Romániában – tehát nálunk is mindent meg kellene tenni a faj védelme érdekében. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület pár nappal ezelőtt közleményben hívta fel a figyelmet a fecskék védelmére. Ennek kapcsán dr. Marton Attila biológust, a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársát, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Biológia és Geológia Karának kutatóját kérdeztük.
Fotó: Milvus Csoport/Nagy Attila
Mint mondta, a Romániában folytatott országos felmérésekből származó adatok még nem elégségesek az országban költő öt fecskefaj állományváltozásainak kimutatására: kell egy bizonyos számú megfigyelés, hogy a modellezés megbízható legyen. Kifejtette, a füsti fecskére vonatkozó EU-s adatok szerint Romániában csökkent az állomány 2013 és 2018 között, ugyanakkor a molnárfecskére, partifecskére, szirtifecskére és vörhenyes fecskére nem tudtak ennyire pontos adatokat becsülni, és egyik esetben sem tudtak hosszútávú állományváltozást kimutatni.
„Kiindulva abból, hogy EU-s szinten csökken az állománya mindkét fajnak és ismerve azokat a folyamatokat, amelyek negatívan hatnak az állományra – az állattartás csökkenése, a rovarirtás, az épületek átalakítása –, szerintem eléggé magabiztosan állíthatjuk, hogy baj van” – állapította meg a biológus.
„Sok helyen konfliktusba kerül az emberrel a fecske, amely bepiszkítja a frissen festett falat vagy az ablakot – volt már példa arra, hogy fecskefészket vertek le Marosvásárhelyen közintézménynél, hogy a falat védjék” – mondta el a biológus.
Az állománycsökkenés megállítását ürülékpotyogást megszüntető „fecskepelenkák” felszerelésével segíthetik az emberek
Fotó: Milvus Csoport
Úgy fogalmazott, hogy a hasonló beavatkozások óhatatlanul abba az irányba vezetnek, hogy kevesebb lesz a fecske, és ezt csak tetézi a vegyszeres szúnyogirtás alkalmazása – hiszen a szúnyog a fecskék fő táplálékforrása. „Nem kell megvárni, hogy a felmérések, modellezések azt mutassák, hogy csökken az állomány, mert szinte biztos, hogy csökken, anélkül is, hogy konkrét számokkal alátámasztanánk. A fecskék védelmére irányuló intézkedések mindenképpen javallottak. Az, hogy a mi adataink még nem gyűltek össze kellőképpen, az sajnos nem jelenti azt, hogy nincsen gond a fajjal” – hívta fel a figyelmet Marton Attila. Arra is rávilágított,
„Ajánlatos csökkenteni a vegyszerek, rovarirtók használatát, és ahol állatokat tartanak, ott jó lenne úgy kialakítani a pajtát, hogy legyen nyitott ablak, amíg költenek a füsti fecskék, legyen lehetőségük a fészkükhöz jutni” – mondta a biológus.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közleményében az olvasható, hogy a tavasz kiemelt fecskevédelmi időszak, amiben a lakosságnak és az önkormányzatoknak óriási szerepe és felelőssége van. Tavasz közeledtével még van idő megtervezni és engedélyeztetni a fecskebarát falfelújítást, felszerelni az ürülékpotyogást megszüntető „fecskepelenkákat”.
Fotó: Milvus Csoport/Nagy Attila
Az egyesület emlékeztetett arra, hogy a rovarok elleni biológiai védekezésben óriási szerepe van a fecskéknek és a denevéreknek, ezért is aggasztó a települési fecskeállomány ezredfordulót követő megfeleződése.
Fotó: Milvus Csoport/Nagy Attila
Az MME számításai szerint Magyarországról akár kétmillió fecske is hiányozhat, ami azt jelenti, hogy legalább kétezer tonna kártevő és betegségeket terjesztő rovar marad évről évre a környezetben. Az állománycsökkenés megállítását, megfordítását a meglévő természetes fészkek és telepek fokozott védelmével, valamint ürülékpotyogást megszüntető „fecskepelenkák” felszerelésével, a parti fecskék esetében pedig költőfalaik felújításával segíthetik az emberek.

Az érmelléki meredek homokdombok falait tavasztól őszig szitaszerűen belakják a partifecskék. A partifecsketelepek az Érmellék igazi látványosságai, azonban védelmükkel egyre kevesebbet törődnek.

Nélkülözhetetlen szerepe van a lakosságnak a városiasodott, sárfészket építő fecskék védelmében – állítja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, amely szerint a klímaváltozás miatt megjelenő új kártevők elleni védekezésben kiemelkedő szerepük van a fecskéknek.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
szóljon hozzá!