Hirdetés

Vásárhelyi MOGYE-ügy: a vártemplom udvarán tartják a tiltakozó akciót

A marosvásárhelyi református vártemplom udvarán tartják meg csütörtökön 19 órától a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemért (MOGYE) szervezett tiltakozó akciót, miután a hatóságok másodszor is megtagadták a rendezvény engedélyezését.

Krónika

2011. augusztus 10., 18:072011. augusztus 10., 18:07

Ádám Valérián, a szervező Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) ügyvezetője a Krónikának elmondta, a városházi engedélyező bizottság az 1991/60-as törvény 9-es és 10-es cikkelyével indokolta kérésük elutasítását. Ezek a fasiszta, kommunista, rasszista és soviniszta jellegű rendezvényekre vonatkoznak, illetve azokra, melyek veszélyeztetik az ország biztonságát, sértik a közrendet és a közerkölcsöt, sértik a polgárok jogait és szabadságait.

Holott a főtérre tervezett tiltakozó körmenetnek semmi köze mindezekhez, csak a MOGYE-n tapasztalt diszkriminációra akarják felhívni a figyelmet – hangsúlyozta az ügyvezető, aki szerint az egyesület és a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) vezetősége nem kíván törvénysértést elkövetni azzal, hogy betiltott rendezvényre hívja a magyarságot.

„Az egyházak, felekezetek helyi vezetői méltóságteljes, emlékezetes imaestet tartanak népünk jogaiért, az anyanyelvünkön való tanulás szabadságáért” – olvasható a szervezők felhívásában, mely szerint a csütörtök esti körmeneten a MOGYE magyar tagozatának önállósodásához szükséges további lépésekről is szó esik.

Ádám Valérián korábban a Krónikának kifejtette, hogy az önkormányzat álláspontjától függetlenül, sor kerül a főtéri körmenetre. „Senki nem szólhat bele, hogy a város magyarsága, a nemzet történelmét képező főtéren, a Kultúrpalota, a volt és jelenlegi városháza előtt nyilvánítsa ki tiltakozását a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen folyó diszkrimináció ellen” – mondta hétfőn a főszervező, aki szerint sem egy polgármester, sem egy helyi rendőr és cinkosai nem foszthatják meg az erdélyi magyarságot a gyülekezéshez való jogtól és a szólásszabadságtól.

A marosvásárhelyi akcióval egyidőben Budapesten is tiltakozó akcióra kerül sor, a Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzatának szervezésében. Szécsényi-Nagy Balázs elnök szerint a budapesti egyetem hallgatói a román nagykövetség elé vonulnak, ahol terveik szerint átnyújtanak majd egy levelet a nagykövetnek, arra kérve, továbbítása azt Constantin Copotoiunak, a marosvásárhelyi felsőoktatási intézmény rektorának. Ebben a budapesti orvosisok a MOGYE-n tapasztaltakkal kapcsolatos aggodalmuknak adnak hangot.

A Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete (BEBE) szerdán szolidaritásáról biztosította a marosvásárhelyi tiltakozó akció szervezőit. A szervezet közleményében hangsúlyozza: noha az új tanügyi törvény multikulturális intézményként határozza meg a marosvásárhelyi egyetemet, a magyar tanárok és hallgatók küzdelme mégsem lehet sikeres, számukra ugyanis sem döntéshozási jogot, sem a tagozatalakításhoz szükséges gyakorlati lehetőséget nem biztosítanak. A BEBE arra is felhívja a figyelmet, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem máig nem kapta meg az akkreditációt, annak ellenére, hogy idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
Hirdetés
Hirdetés