
Fotó: Haáz Vince
Műemlék épületek sora, szecessziós Kultúrpalota, kulturális események, vadaspark egzotikus állatokkal, városi strand, szabadidőközpont és számos hangulatos kávézó, terasz várja a turistákat Vásárhelyen. A Maros-parti város minden oda látogató számára tartogat élményeket.
2022. augusztus 27., 20:392022. augusztus 27., 20:39
Érdekes szempont, miként látnak egy adott települést az oda látogató turisták, mit éreznek meg a város hangulatából, érződik-e számukra a genus loci, a hely szelleme, hogyan látják azokat a helyszíneket, épületeket, amelyek mellett a helyiek rutinszerűen haladnak el gyalogosan, autóval vagy busszal nap mint nap.
Turistaként érkeztem Vásárhelyre a nyáron, és az első dolog, ami eszembe jutott a városban sétálva, az a kötetlenség. Mindenhol kötetlenséggel és észszerűséggel találkoztam. Mintha az egész várost sajátos logika rendezte volna be, és határozná meg a benne zajló életet. Ez érződik az itt élő embereknek a turistákhoz való viszonyulásán, a taxisofőröktől a vállalkozókig ugyanazzal a nyitottsággal fordulnak az ide látogatók felé. Ennek tudatában nem meglepő, hogy a helyieket és a vendégeket egyaránt kiszolgáló üzletek, kávézók, éttermek, kulturális intézmények is „váratlan, de mégis a megfelelő helyen” bukkannak fel. A városban sétálva az az érzés alakul ki az emberben, hogy éppen olyan helyszínnel, programmal találkozik, amire éppen szüksége van.
Fotó: Rab Zoltán
Mielőtt azonban elkezdenénk városnéző sétánkat, mindenképpen érdemes ellátogatni a Visit Maros turisztikai és információs irodába, ami a Főtéren található. Itt angolul is lehet útbaigazítást kérni a turisták számára népszerű és érdekes helyszíneket illetően.
Az iroda munkatársai térképpel láttak el, illetve specifikus kérdéseimre is készséggel válaszoltak. Úgy gondolom, először a történelmi látványosságokat érdemes sorra venni, ugyanis számos műemlék épülettel, templommal, szoborral büszkélkedhet a Maros-parti város, ráadásul nagy részük éppen a főtér közelében található.
Az épületben különböző időszakos és állandó kiállítások sora vár ránk, illetve két előadóterem, ahol könnyen kifoghatunk előadásokat, zenés esteket.
A Kultúrpalota után érdemes továbbhaladni a főtéren, amelyet a nap minden szakában pezsgő élet jellemez. A tér túlsó végében találjuk a nagy ortodox templomot, mely aranyozott freskóival a más vallásúak és nem hívők számára is gazdag vizuális élményt nyújt.
Fotó: Haáz Vince
Néhány utcára a katedrálistól található a történelemkönyvek lapjairól is ismert Teleki Téka, mely ma Teleki–Bolyai Könyvtár néven várja a látogatókat. A gyűjteményben számos régi könyv, értékes irat fellelhető, jelezve, hogy szellemi élet már régóta jelen van a Maros-parti városban.
Az év minden időszakában zenés rendezvények és színi előadások váltják itt egymást, illetve hangulatos kávézók várják az ide látogató vendégeket és a helyieket.
A szabadidős tevékenységeket kedvelők számára is vonzó lehet Marosvásárhely. Remekül alkalmas ezeknek a tevékenységeknek a végzéséhez a Somostetőnek nevezett hely, mely a város legmagasabb pontja. Itt büfék és kávézók mellett játszótér is várja a legkisebbeket. Amennyiben aktívak szeretnénk maradni, sportolási lehetőséget is találunk, hiszen futópálya és utcai erőgépek állnak rendelkezésünkre. A Somostető legfőbb látványossága Románia legnagyobb állatkertje, amely számos európai és egzotikus állatnak ad otthont.
Fotó: Haáz Vince
Már több éve nyaranta a vásárhelyiek gyülekezőhelyeként szolgál, ahova gyakorlatilag az egész város eljár kikapcsolódni, többen mondhatni egész nyárra „kiköltöznek” a szabadidőközpontba. Egy helyen lehet megkóstolni a helyi ízeket, csúszdázni a medencékben vagy sportolni a különböző pályákon. A városnéző körutat érdemes befejezni a Főtér melletti Színháztéren, itt hangulatos bárokat, teraszokat találunk, ahol elfogyaszthatunk néhány italt a meleg nyári estéken.
Úgy gondolom, mindenkinek érdemes ellátogatni Vásárhelyre, mert a város utcáit róva, nemcsak épületeket, tereket láthatunk, kulturális eseményeken vehetünk részt, hanem hiteles képet kapunk az erdélyi városok mindennapjairól is.
Szerző: Lukácsi Lóránt
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
Kőkemény, fanyar, nyersen szinte ehetetlen, mégis nagy becsben tartották nagyanyáink. A birsalma türelmet „kér”, de aki kivárja, hogy a hő munkához lásson benne, mézédes, rózsaszínre pirult, illatos étkeket kap cserébe.
Nem látjuk, nem érezzük az ízét és a szagát, mégis ott van a vízben, az ételben, sőt a levegőben is.
szóljon hozzá!