
Fotó: ziua de cluj
Hat megyében összesen harminckét helyszínen tartott házkutatást szerdán az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) – többek közt a kolozsvári, gyulafehérvári, nagyszebeni, marosvásárhelyi és zilahi polgármesteri hivatalban – 2013 és 2015 között elkövetett korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt.
2015. október 07., 19:102015. október 07., 19:10
Bár a DNA szűkszavú közleménye nem ismerteti a vizsgálat tárgyát, ügyészségi források szerint egy rágcsáló- és rovarirtással, valamint közterületek fertőtlenítésével foglalkozó kolozsvári cég, a Coral Impex Kft. és a helyi önkormányzatok szerződéseit vizsgálják.
Ezt Emil Boc kolozsvári polgármester is megerősítette, aki elmondta, az ügyészek a városháza műszaki osztályán jelentek meg szerda reggel, szerződéseket, tanácshatározatokat kértek ki a közterületi rágcsáló- és rovarirtással kapcsolatban.
„A DNA a városháza hivatalnokai által elkövetett feltételezett korrupciós bűncselekményeket vizsgálja. A polgármesteri hivatal 2006-ban kötött szerződést a Coral Impexszel, ezt 2010-ben meghosszabbították, akkor még Sorin Apostu vezette az önkormányzatot. Feltételezem, hogy a szerződést törvényesen hosszabbították meg – ez majd remélhetőleg kiderül a vizsgálat során –, egyébként az elmúlt években egyetlen bejelentés sem érkezett ezzel kapcsolatban” – mondta Emil Boc.
Oana Buzatu, a polgármesteri hivatal szóvivője a Mediafaxnak elmondta, a városháza idén szeptemberig összesen 8,4 millió lejt fizetett a Coral Impexnek rágcsáló- és rovarirtásra, a legnagyobb számlát épp az elmúlt hónapban nyújtotta be a cég, akkor 1,1 millió lejt utaltak át a cég számlájára.
Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea megerősítette, hogy a reggeli órákban a polgármesteri hivataltól is bekérték a város fertőtlenítését végző céggel kötött szerződéseket a DNA szakemberei. Marosvásárhely polgármestere kiemelte: több mint tíz éve kötöttek szerződést a Coral Impexszel, s eddig nem érkezett panasz a szolgáltatásokra, sem a lakosságtól, sem a hivatal részéről. „A hivatal szakosztálya a szerdai házkutatás alkalmával átadta a kért iratokat, szerződéseket a DNA embereinek. Többet erről nem tudok” – tette hozzá.
Az Agerpres hírügynökség egyébként ügyészségi forrásokra hivatkozva arról is beszámolt, hogy a városháza köztisztaságért felelős irodájának egyik felügyelőjénél, a rágcsálóirtást végző céggel kötött szerződés betartásáért felelős Kagán Ildikó lakásán is házkutatást tartottak.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
szóljon hozzá!