Az Orbán-kormány pénzügyminisztere közölte: azért jött Erdélybe, hogy váltásra biztassa a magyarokat, szerinte ugyanis a júniusi helyhatósági választások során helyre lehet hozni az RMDSZ által évtizedek óta görgetett problémákat. „Valami újat kell tenni, hogy megvalósuljon az erdélyi magyarság legfontosabb törekvése, az autonómia, ez ad ugyanis lehetőséget a magyarság megmaradására, gyarapodására” – hangoztatta a fideszes politikus, hozzátéve: ami Erdélyben történik, hatással van a magyarországi eseményekre is. Szász Jenő MPP-elnök kijelentette: miközben a rendszerváltáskor Magyarországon és Romániában az addig hatalmon lévő politikai elit lemondott az egypártrendszerről, az RMDSZ ma sem akarja tudomásul venni a demokrácia létezését, és csak saját hatalmát képes elfogadni. „A fenyő örökzöld, a tulipán pedig csak májusi szezonvirág, június elejére el is szokott hervadni” – vont párhuzamot a Hargita megyei tanácselnökjelölt pártja és az RMDSZ szimbólumai között.
Közben Markó Béla elmarasztalta Orbán Viktor volt kormányfőt tervezett erdélyi látogatása miatt. Az RMDSZ elnöke a Kovászna megyei Árkoson rendezett régiófejlesztési konferenciát követően leszögezte: a Fidesz elnökének el kell fogadnia, hogy a választási küzdelem az RMDSZ és az MPP között, nem pedig a magyarországi pártok körében zajlik. Korábban Kelemen Hunor ügyvezető elnök bírálta Orbánt amiatt, hogy a polgári párt támogatásával „beavatkozik” a helyhatósági választási kampányba. Egyébként a Székely Nemzeti Tanács csík- és gyergyószéki állandó bizottsága nyílt levélben felkérte Orbánt: vegyen részt a választások előtt rendezendő Hargita megyei székely választási egyeztető fórumon, és biztosítsa támogatásáról azokat a székelyföldi politikusokat – pártállásra való tekintet nélkül –, akik felvállalják a székelyföldi autonómia ügyét.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.