2010. március 29., 13:272010. március 29., 13:27
Tőkés Edit keresetében azt állítja: \"számtalan kalandjairól kollegái is tudtak, mert nem törekedett diszkrécióra.\" Hozzáteszi: amennyiben szükséges tanúkkal, szerelmes levelekkel, telefonos üzenetekkel és egyéb feljegyzésekkel kész bizonyítani állítását. Mint írja: 25 évnyi házasságuk alatt „lelkileg is terrorizálta\" és olyan abszurd szokása is volt, hogy csak írásban kommunikált a családjával.
A válókereset szerint Tőkés nem volt hajlandó feleségével megjelenni barátai között vagy egyéb nyilvános eseményen. Tőkés Edit ugyanakkor leánykori nevének újrafelvételét kéri és azt, hogy a jelenlegi férje a jövedelmének egyharmadát a három - tanulmányaikat még be nem fejezett - gyereküknek továbbítsa.
Tőkés László az MTI-nek azt nyilatkozta: élete legnagyobb próbatételeként éli meg azt, hogy felesége válókeresetet nyújtott be. A politikus elmondta, hogy felesége egy héttel ezelőtt adta be a válópert, miután tavaly decemberben elhagyta őt, és otthonukból elköltözött. „Mivel ezen a helyzeten nem tudtam változtatni, döntését kénytelen vagyok tudomásul venni és tiszteletben tartani” – mondta Tőkés László.
Rámutatott: család- és gyermekszerető emberként élete legnagyobb próbatételeként és válságaként éli meg a történteket. Leszögezte: az ügy további részleteibe nem avatja be a nyilvánosságot, mivel családját óvni akarja a nyilvánvaló politikai ártószándéktól, valamint a bulvársajtótól.
A politikus hozzátette, hogy munkájának és hivatásának a továbbiakban is megpróbál töretlenül eleget tenni.
Tőkés kifejtette: a román sajtó úgy tálalja a hírt, mintha felesége nyilatkozott volna. A valóság viszont az – tette hozzá –, hogy Tőkés Edit nem nyilatkozott a sajtónak, amely megszerezte a válóperes dosszié tartalmát, miközben őt még nem is értesítették a válóper beadásáról és a tárgyalásról.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.