Hirdetés

Vállalkozók az árvízkárosultakért

A magyarországi árvízkárosultak támogatását vállalta fel a gyergyószentmiklósi Arbor Famegmunkálók Szövetsége – közölte tegnap Bajkó Tibor leköszönő elnöke.

Jánossy Alíz

Pap Melinda

2010. június 10., 10:012010. június 10., 10:01

Mint mondta, a kezdeményezés Lázár László vállalkozótól ered, aki szerint ha minden vállalkozó legalább száz lejjel támogatja az anyaországi bajba jutott embereket, több kamionnyi ásványvizet szállíthatnának nekik, hisz az árvíz sújtotta övezetben nagy szükség van minőségi ivóvízre. Az Arbor vezetőtanácsa felvette a kapcsolatot a tusnádi ásványvíz-palackozóval, amely vállalta: kedvezményes áron biztosítja az ivóvizet e célra. „Sokkal jobb, ha mi segíthetünk másokon, mintha rajtunk kellene segíteni” – hangsúlyozta Bajkó, aki szerint nem szabad megfeledkezni arról az önzetlen segítségről, amely az anyaországból érkezett a rendszerváltás után és tartott éveken át.

Molnár Judit, a szövetség új elnöke kifejtette, felvette a kapcsolatot Borsod-Abaúj-Zemplén megye elöljáróival, illetve Grubert Rolanddal, a Magyar Vöröskereszt katasztrófavédelmi főbiztosával és a hét végén induló első ásványvízszállítmány arra a településre viszik, ahol a legnagyobb szükség van rá. Nemcsak ásványvizet szállítanak, hanem fűrészárut, illetve lehetőség szerint építkezési anyagot is. Az Arbor szövetség gyergyószentmiklósi székhelyén (Bucsin negyed 10/B/16) jövő hét végéig naponta 10–13 óra között fogadják azon vállalkozókat, civil szervezetek képviselőit, illetve magánszemélyeket, akik bármekkora összeget felajánlanak a magyarországi árvízkárosultak javára. A támogatási szándékot telefonon is lehet jelezni Gál Katalin kapcsolattartónál a 0751-069.606-os számon.

Eközben folytatódik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), a Magyar Ifjúsági Tanács, az Erdélyi Magyar Ifjak és a Gondviselés Segélyszervezet által indított segélyezési akció is. Az első önkéntes csapat hétfő reggel Miskolc környékén kezdte meg többnapos tevékenységét. Péntek estére 14 önkéntes tűzoltó érkezik teljes felszereléssel a térségbe és több napon át szivattyúzzák a vizet. Ma Tőkés László EMNT-elnökkel az élen a segélyezésben együttműködő szervezetek képviselői az árvíz sújtotta térségbe látogatnak, és három-négy kisbusznyi gyorssegélyt (tartós élelmiszert, ásványvizet, tisztító- és fertőtlenítőszereket, takarókat) visznek magukkal. A szervezetek továbbra is pénzsegélyeket gyűjtenek, továbbá épületanyag felajánlását is várják. Bővebb információkkal a 0732340981-es telefonszámon (Szabó László), valamint az arviz2010@gmail.com elektronikus postacímen állnak az érdeklődők rendelkezésére.

Új elnök  az Arbor élén

Molnár Judit egyéni vállalkozót jelölte a gyergyószentmiklósi Arbor Famegmunkálók Szövetsége élére keddi ülésén a szervezet vezetőtanácsa, mivel Bajkó Tibor korábbi elnök, a Tigrad System Kft. tulajdonosa egyéb elfoglaltságaira hivatkozva lemondott tisztségéről. Hasonló indokkal kilépett az Arbor vezetőtanácsából Gábor László gyergyószárhegyi polgármester is.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Zsákba zárt kutyát dobtak a folyóba Szeben megyében: százával indulnak állatvédelmi büntetőeljárások Romániában

Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.

Zsákba zárt kutyát dobtak a folyóba Szeben megyében: százával indulnak állatvédelmi büntetőeljárások Romániában
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Életveszélyessé válhatnak a hegyi túrák: hóviharokkal és rossz látási viszonyokkal érkezik a tél

A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.

Életveszélyessé válhatnak a hegyi túrák: hóviharokkal és rossz látási viszonyokkal érkezik a tél
2026. október 18., vasárnap

Újabb halasztás a györgyfalvi álépítész perében: továbbra sem jogerős a letöltendő börtönbüntetés

Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.

Újabb halasztás a györgyfalvi álépítész perében: továbbra sem jogerős a letöltendő börtönbüntetés
2026. október 18., vasárnap

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás

Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
Hirdetés
Hirdetés