
Fotó: Dévai polgármesteri hivatal
Felavatták pénteken a dévai várhoz vezető új drótkötélpályás felvonót.
2024. március 29., 20:182024. március 29., 20:18
Az eseményen Florin Oancea polgármester elmondta, a csaknem 4 millió eurós beruházás részeként kicserélték a felvonót, az új kabin befogadóképessége kétszerese a réginek, 30 személy szállítására alkalmas. A nyári csúcsszezonban sokszor a 45 percet is elérte a várakozási idő a felvonónál, ez most felére csökken – magyarázta az elöljáró.
A felvonó 10 és 19 óra között üzemel, a felnőttek 20 lejért, a 14 éven aluli gyerekek és a nyugdíjasok 10 lejért válthatnak rá oda-vissza jegyet. A dévai várhoz vezető korábbi felvonót 2005-ben adták használatba, és csak 16 férőhelyes volt, így már nem tudta kiszolgálni a megnövekedett számú látogatót, és sokszor leállt.
Fotó: Dévai polgármesteri hivatal
A hunyadi megyeszékhely önkormányzata már tavaly beharangozta, hogy 2024-ben visszakapcsolják a turisztikai körforgásba a legendás dévai erődítményt. A belső várra vonatkozó 23 millió lejes beruházást nagyrészt európai uniós forrásokból finanszírozták.
Fotó: Dévai polgármesteri hivatal
A dévai várhegyen már az ókorban is állt erődítmény. A várat a tatárjárás után IV. Béla király építtette újjá, 1302-től az erdélyi alvajdák székhelye volt. Számos birtokosa közül a legjelentősebbek Hunyadi János, Szapolyai János, Bocskai István és Bethlen Gábor voltak. Az 1848–49-es szabadságharcban a magyar forradalmi seregeknek Buda és Arad mellett Déva várát is sikerült elfoglalni. Bem tábornok a várban lőszerraktárt rendeztetett be, amely felrobbant. Az egész várhegyet uraló várrendszer jelentősen megsérült, felújítása sokáig váratott magára.
Fotó: Dévai polgármesteri hivatal
A várnak szépirodalmi vonatkozása is van, a Kőmíves Kelemen című népballada a felépítésének legendáját meséli el.

Végéhez közeledik Déva várának a felújítása, jövőre visszakapcsolják a turisztikai körforgásba az erődítményt - jelentette be kedden Florin Oancea, a dél-erdélyi város polgármestere.
Személyeskedésig fajuló, heves szóváltás robbant ki hétfőn a román képviselőházban a háromszéki Bálványos üdülőtelep átnevezése miatt. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) Bălvănișra változtatná a magyar eredetű elnevezést.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kórházba kellett szállítani egy hároméves kisgyermeket, akire vasárnap rádőlt egy síremlék a temesvári Sági úti temetőben.
A hegyimentők kimentettek három eltévedt ukrán állampolgárt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül jutottak át az ukrán–román határon.
Novembertől új, lila színű nyugdíjszelvényeket kapnak azok a Beszterce-Naszód, Kovászna, Hargita és Ialomița megyei nyugdíjasok, akik bankszámlára vagy bankkártyára kapják a juttatást.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
A halloweenes borzongás segíthet a félelmek leküzdésében, de meg is terhelheti a gyereket. Sulyok Kármen pszichológussal az ijesztgetés határairól, a halálról való őszinte beszélgetésről és a családi emlékezésbe való bevonásról beszélgettünk.
Miközben számos európai állam az elmúlt 10-15 évben gyökeresen átalakította a matematika és a természettudományok oktatását, Románia megrekedt az elméleti ismeretek puszta átadásánál.
Erdély turisztikai népszerűsítésének „autonómiáját” javasolják Nagyszebenben, felróva, hogy Románia nemzetközi promóciós erőfeszítései nem következetesek és nem koherensek.
A Temesvári Műszaki Egyetem (UPT) pénteken emlékezett meg az 1956. októberi helyi antikommunista diáklázadás 70. évfordulójáról, felidézve az intézmény és a város történetének egyik legbátrabb pillanatát.
szóljon hozzá!