Hirdetés

Vádat emeltek Ráduly Róbert és Szőke Domokos ellen

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vádat emelt Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester és Szőke Domokos alpolgármester ellen – közölte szerdán honlapján az ügyészség.

MTI

2015. június 17., 13:192015. június 17., 13:19

A polgármestert háromrendbeli hivatali visszaéléssel és összeférhetetlenséggel, az alpolgármestert négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolják. A vádhatóság magyarázatként megjegyezte, azt tekinti hivatali visszaélésnek, hogy a vádlottak jogtalan hasznot szereztek maguknak vagy másnak.

A DNA egyebek mellett a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2014-es csíkszeredai építkezési engedélyét kifogásolta, amelyet állítása szerint hiányos dokumentáció alapján állított ki a polgármester. A vádhatóság kiemelte, hogy a polgármester oktatóként is tevékenykedik az egyetemen.

Ráduly Róbertet és Szőke Domokost azzal is gyanúsítják, hogy indokolatlanul hagytak jóvá közel egymillió lejt kitevő városházi kifizetéseket egy kataszteri felméréseket végző cégnek olyan munkákra, amelyeknek semmilyen végeredménye nem volt.

Szőke Domokost azzal is vádolja a hatóság, hogy egy szerződés meghamisítására utasította az egyik beosztottját. Az eredeti bérleti szerződéssel a város egy ingatlant bocsátott egy cég rendelkezésére, de kikötötte, hogy a cég nem köthet albérleti szerződéseket az ingatlan egyes részeire. A vádhatóság szerint az alpolgármester utasítására ezt a kitételt törölték a szerződésből. Az alpolgármester azzal is törvényt sértett az ügyészek szerint, hogy később a ingatlan két albérleti szerződését szintén jóváhagyta.

Az alpolgármesternek rója fel a vádhatóság, hogy befolyásával visszaélve ítélt oda egy zöldövezeti munkálatra szóló megbízást egy bukaresti cégnek, amelynek azután a városháza a szolgáltatás reális értékének százszorosát fizette ki.

Mindkettőjüknek felróják, hogy magáncélokra is használták a polgármesteri hivatal gépkocsiját.
A DNA több olyan ügyben nem emelt vádat az elöljárók ellen, amelyek a vádhatóság korábbi közleményeiben szerepeltek. Kikerült például a vádpontok közül az, hogy a polgármester túlságosan olcsón vásárolta meg a város számára a szakszervezetek művelődési házát.

A csíkszeredai elöljárók pere a Hargita megyei törvényszéken kezdődik. A vádiratban az ügyészség kérte a korábban hozott kényszerintézkedések fenntartását.

Az RMDSZ színeiben megválasztott csíkszeredai elöljáróknál április 29-én tartott házkutatást a DNA, majd korrupciós bűncselekmények gyanújára hivatkozva őrizetbe vette őket. Egy nappal később a bíróság házi őrizetbe helyezte őket, és vagyonukat zárolta. Május 14-én a prefektus felfüggesztette őket tisztségükből.

Korábbi nyilatkozataikban a csíkszeredai elöljárók ártatlannak mondták magukat, Ráduly Róbert politikai leszámolásnak minősítette az eljárást. Az RMDSZ nevében Kelemen Hunor elnök közleményben nyilvánította ki szolidaritását a csíkszeredai elöljárókkal.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot

Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
Hirdetés
Hirdetés