
Újabb alkalmazott fertőződött meg a koronavírussal a kolozsvári polgármesteri hivatalban – tájékoztat az intézmény csütörtöki közleménye.
2020. július 16., 12:042020. július 16., 12:04
2020. július 16., 12:122020. július 16., 12:12
A hivatalnok – akinek beosztására nem térnek ki – szerdán jelentkezett vizsgálatra, miután rosszul érezte magát, koronavírustesztje pozitív lett. A Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) az eset kapcsán járványügyi ankétot kezdeményezett.
Július 14-én a kolozsvári polgármesteri hivatal egy másik alkalmazottja is megfertőződött a SARS-CoV-2 vírussal. A városháza akkor azt közölte, hogy az érintett egy ideje egyedül dolgozott az irodájában, és akkor diagnosztizálták nála a vírust, amikor külföldre készült nyaralni, és teszteltette magát.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!