
Fotó: Nagy D István
Közvitára bocsátotta az idei költségvetés-tervezetet a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, ezt a város honlapján lehet tanulmányozni, és ugyanott várják az észrevételeket is. A helyi tanács a hónap végén, jövő hónap elején tűzi napirendre a kérdést.
2016. január 15., 11:222016. január 15., 11:22
Antal Árpád polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az év elején mindig pesszimista költségvetéssel számolnak, így erre az esztendőre 133 millió lejes bevételt becsültek, ám a különböző kiegészítésekkel az év folyamán ez általában növekszik.
Beszámolt arról, hogy az európai uniós pályázatok önrészét a tavaly kifizették, sőt az Uniótól idén vissza kell kapniuk 8,5 millió lejt, mert az elszámolási szabályzat értelmében november után már nem utaltak pénzt, így a saját büdzséből pótolt összeget visszakapják. A városkasszában még maradt mintegy 80 ezer lej, ezt beruházásokra fordítják. Idén a munkálatok nem okoznak anynyi bosszúságot a lakosságnak, mint az elmúlt években, mondta az elöljáró.
Túl sok munkálat zajlott egyszerre, az önkormányzat sem tudta mindig átfogni ezeket, ismerte el a polgármester, aki nem minden esetben elégedett a kivitelezéssel, ám elmondta, ezeket a munkálatokat vagy nem vették át, vagy elrendelték, hogy a cég javítsa ki a hibákat. Elmondta, folytatják az utak korszerűsítését, két fontos útvonal, a Gyöngyvirág és a Kós Károly utca aszfaltozására is sor kerül. A tervezetben 78 befektetés szerepel, ezek között van a város egyetlen földrengés által veszélyeztetett tömbházának felújítása, az uszodai medence korszerűsítése, a mozi és a kisstadion átépítésének folytatása.
Antal Árpád arról is beszámolt, hogy még idén kiírják a közbeszerzést a romos állapotban levő Bodok Szálló felújítására, bár még keresik a pályázati lehetőségeket a munkálatok finanszírozására. Zajlanak az egyeztetések a tervezővel, az már biztos, hogy két emeletet a kilencből lebontanak, mert akkor más tűzvédelmi elbírálás alá kerül az épület. A létesítmény négycsillagos szállóként fog működni, wellness központtal és konferenciateremmel, ígérte. Az önkormányzat tavalyelőtt 750 ezer euróért vásárolta meg az egykori szállót a brassói Ioan Neculae üzletembertől.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!