2010. november 16., 09:102010. november 16., 09:10
A munkaszerződés azonban egyéb újdonságokat is tartalmaz: többek között a tanács épületére felszerelt mobilantenna miatt 10 százalékos veszélyességi pótlék jár, ugyanakkor azok az önkormányzati alkalmazottak, akik számítógép előtt dolgoznak, évente 400 lejes támogatást kapnak szemüvegvásárlásra.
Megtudtuk továbbá, a megszorító intézkedések következtében az önkormányzat alkalmazottai nem kaphatnak karácsonykor és húsvétkor ajándékjegyeket. Tamás Sándor elmondta, a Székelyföldön először a Kovászna Megyei Tanácsánál lesz munkaszüneti nap március 15-e. Az önkormányzati vezető hangsúlyozta, november elsejét, mindenszentek napját a legtöbb intézmény eddig is szabadnapként kezelte, viszont a kollektív munkaszerződéssel ezt most hivatalossá teszik.
Amint arról már beszámoltunk, a Magyar Polgári Párt (MPP) önkormányzati képviselői ebben a hónapban határozattervezetet nyújtottak be a Kovászna megyei települések önkormányzatainak, amelyben javasolják, hogy március 15-e és a település napja legyen helyi jellegű hivatalos ünnep, vagyis munkaszüneti nap.
Székelyudvarhelyen egyelőre nem volt hasonló jellegű kezdeményezés – tudtuk meg Bunta Levente polgármestertől, aki azonban támogatja az ötletet. „Ha van rá törvényes megoldás, akkor mindenképpen alkalmazzuk ezt Székelyudvarhelyen is” – öszszegzett Bunta. Borboly Csabától, Hargita megye tanácsának elnökétől megtudtuk, az általa vezetett intézményben két éve szabadnapot kapnak az alkalmazottak november elsején és március 15-én, azonban egyelőre nem hivatalos formában.
Mint mondta, az alkalmazottak bére bánná, ha ezek a szabadnapok szerepelnének a kollektív munkaszerződésben. „Ezeken a napokon otthoni munkát kapnak az alkalmazottak” – magyarázta Borboly. Az elöljáró örömmel vette tudomásul, hogy Kovászna megye hivatalosan is felvállalta a két pluszszabadnapot, és elképzelhetőnek tartja, hogy rövidesen Hargita megyében is bevezetik ugyanezt.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.