Hirdetés

Új „lokálpatrióta” buszok Nagyváradon

Új szerzemények. A Nagyváradra érkezett buszok egyenként 204 100 euróba kerülnek •  Fotó: Nagyváradi önkormányzat

Új szerzemények. A Nagyváradra érkezett buszok egyenként 204 100 euróba kerülnek

Fotó: Nagyváradi önkormányzat

Hat vadonatúj autóbusszal bővült hétfőtől a Nagyváradi Helyi Közlekedési Vállalat (NHKV) járműparkja, az új szerzeményeket aznap be is mutatták a nyilvánosságnak a közlekedési vállalat telephelyén.

Balogh Levente

2020. június 16., 09:542020. június 16., 09:54

2020. június 16., 09:552020. június 16., 09:55

Mircea Mălan alpolgármester elmondta: a hat Mercedes Conecto autóbuszt további tizenhat követi majd. Ugyanakkor míg azok hibrid meghajtásúak lesznek, a hétfőn bemutatott hat jármű még „csak” dízelüzemű. Igaz, ebben a kategóriában a legkörnyezetkímélőbb, Euro 6-os szabványnak felel meg.

A hat autóbuszt – akárcsak a város által vásárolt húsz új villamost, amelyből eddig négy érkezett meg – Nagyvárad jelenlegi színeire, piros-kékre festették.

Hirdetés

Az alacsony padlós járműveken a legkorszerűbb, kivetítős utastájékoztató rendszer segíti majd az utasokat, és usb-csatlakozók is rendelkezésre állnak a telefonok feltöltésére.

A járműveket az Európai Unió Magyarország és Románia közötti határokon átívelő Interreg programjának keretében, a Debreceni Közlekedési Vállalattal (DKV) és a Transregio Interkommunitáris Fejlesztési Egyesület közös projektje részeként sikerült megvásárolni.

A projekt keretében a hat dízelautóbusz mellett Nagyvárad egy hetedik, Mercedes Citaro típusú, hibrid meghajtású autóbuszt is kap

– ez várhatóan idén év végéig érkezik meg a városba. Emellett korszerűsítik a váradi közlekedési vállalat elektronikus járműkövető rendszerét, a meglevők mellé 55 további, a busz- és villamosmegállókba kihelyezendő, a járművek érkezéséről tájékoztató elektronikus kijelzőt szerelnek fel, illetve Nagyvárad és Debrecen számára is kidolgoznak egy, a járművek nyomon követésére alkalmas mobiltelefonos applikációt.

A projekt keretében Debrecen négy autóbuszt kapott. A pályázat teljes összege 2 930 600 euró, ebből 2 491 000 euró a vissza nem térítendő támogatás, 334 088 euró a román állam részéről fizetendő rész, a projekt három győztese részéről pedig összesen 105 591 euró volt az önrész.

A Nagyváradra érkezett piros-kék buszok egyenként 204 100 euróba kerülnek, míg a később érkező hibridbusz 274 200 eurót kóstál.

Mircea Mălan alpolgármester azt is közölte: a város már kiírta a pályázatot tizenöt további hibrid autóbusz beszerzésére, amelyre egyetlen ajánlattevő jelentkezett – bár nem árulta el, utalt rá, hogy ez szintén a Mercedes. A szintén európai uniós forrásokból megvalósuló közbeszerzés összértéke 4,7 millió euró. Az elöljáró közölte, a tervek szerint hamarosan megkötik a szerződést, így jövő év végére megérkezhet a városba a tizenöt újabb jármű. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
2026. szeptember 20., vasárnap

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet

Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet
2026. szeptember 20., vasárnap

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
2026. szeptember 20., vasárnap

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon

Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon
2026. szeptember 20., vasárnap

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani

Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani
Hirdetés
2026. szeptember 19., szombat

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
2026. szeptember 19., szombat

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel

Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel
2026. szeptember 19., szombat

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel

Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel
Hirdetés
Hirdetés