
Fotó: László Ildikó
Mély fájdalommal értesültünk a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium diákotthonával történt tragédiáról – közölte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn az MTI-vel.
2023. december 18., 21:372023. december 18., 21:37
2023. december 18., 23:502023. december 18., 23:50
Mint arról beszámoltunk, a Tamási Áron Gimnázium diákotthonának egy leomlott épületrésze négy, 15 és 17 év közötti diákot temetett maga alá hétfőn. A romok alól kimentették a fiatalokat, akik közül a 17 éves fiú életét nem sikerült megmenteni, a három lány közül kettő nincs életveszélyben, a harmadikat újraélesztették, de kómában van.
A miniszterelnök-helyettes hozzátette: Magyarország kormánya minden segítséget megad az épület állapotának stabilizálásához és újjáépítéséhez.
Fotó: László Ildikó
Részvétét fejezte ki a baleset áldozatának Klaus Iohannis román államfő is, aki ugyanakkor mihamarabbi felépülést kívánt a sérült diákoknak. Az elnök a székelyudvarhelyi iskola bentlakásánál történt falomlást követően közzétettk Facebook-bejegyzésében „megrázó tragédiának” nevezte a történteket, amely szerinte „brutálisan emlékeztet bennünket arra, hogy az iskolák biztonsága kritikus prioritás marad”.
Fotó: László Ildikó
„Azoknak a helyiségeknek és tereknek, ahol a gyermekek az idejük többségét töltik, védelmet kell nyújtaniuk számukra, ugyanakkor meg kell felelniük az aktuális biztonsági szabványoknak” – mutatott rá az államfő. Klaus Iohannis közölte: a baleset okainak sürgős feltárását, valamint a vétkesek megbüntetését követeli.
„Apaként megrázott a székelyudvarhelyi szörnyű tragédia. Mielőbb átfogó vizsgálat kell, tudnunk kell, hogy mi történt, és mi vezetett idáig. Ha emberi mulasztás történt, a felelősöket elő kell állítani. Soha többé nem fordulhat elő ilyen tragédia!” – írta közösségi oldalán a szövetségi elnök.
Fotó: László Ildikó
Hétfő este Ligia Deca oktatási miniszter sürgősen összehívta az oktatási minisztérium vezetőségét, megvitatni a székelyudvarhelyi intézmény támogatásának módozatait. A minisztérium két képviselője az ülés után a helyszínre utazott. A közleményben hangsúlyozták, hogy az épületek biztonságossá tételéért az ingatlanok kezelői felelnek. Hozzátették, hogy a minisztérium állandó kapcsolatban áll a Hargita megyei prefektúrával, a katasztrófavédelmi felügyelőséggel és a tanfelügyelőséggel.
Ligia Deca miniszter felszólította a helyi hatóságokat, hogy a legnagyobb felelősséggel gondoskodjanak azoknak az épületeknek biztonságáról, amelyekben gyermekek tartózkodnak. „Az oktatási minisztérium a lehetőségeihez mérten mindent megtesz, hogy megelőzze az ilyen tragikus eseményeket!” – idézte Decát a közlemény.
A Hargita megyei rendőr-főkapitányság hétfő esti tájékoztatása szerint gondatlanságból elkövetett emberölés és gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával indult nyomozás az ügyben, egy ügyész irányításával.

Leomlott hétfőn a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásának egyik fala, a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség szerint négy diák rekedt a romok alatt.

Nem tartották földrengésveszélyesként nyilván a hatóságok a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium diákotthonát, amelynek egyik külső fala hétfő délután beomlott, maga alá temetve négy gyermeket, akik közül az egyik életét vesztette.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!