A Sanitas egészségügyi szakszervezet több száz tagja tüntetett kedden az egészségügyi, a munkaügyi és a pénzügyminisztérium bukaresti székháza előtt: az akció résztvevői azt követelték, hogy a kormány mindegyik egészségügyi alkalmazottnak biztosítsa a fizetésemelést és a pluszjuttatásokat, ugyanakkor finanszírozza hatékonyabban az állami intézményeket.
2015. április 07., 17:052015. április 07., 17:05
A Sanitas már tavaly is tiltakozást szervezett, illetve általános sztrájkot helyezett kilátásba az alacsony bérek miatt, de ősszel látszólag sikerült megegyezniük az érintett minisztériumok képviselőivel, így a megmozdulás elmaradt.
A megállapodás szerint ez év januárjától minden egészségügyben dolgozó számára bruttó 100 lejjel emelték a havi fizetést, a kormány ugyanis korábban csak az 1500 lejnél alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők esetében hagyta volna jóvá a béremelést.
Livius Cârstea, a Sanitas Temes megyei elnöke azonban rámutatott: a Victor Ponta miniszterelnök vezette kormány által tavaly elfogadott rendelet szerint nem részesülnek béremelésben azok, akik 2015 folyamán más jellegű fizetésnövelést kapnak.
Ennek nyomán éppen a leghátrányosabb helyzetben lévők nem kaphatják meg a bruttó 100 lejes béremelést, a minimálbér ugyanis ebben az évben két részletben, összesen bruttó 150 lejjel bővül, így a legkisebb keresetűek nem részesülhetnek a 100 lejes pluszjövedelemben.
A keddi tüntetés résztvevői rámutattak: a három illetékes szaktárca még mindig nem talált megoldást az évek óta hangoztatott problémáikra – például nem fogadták el az egészségügyi alkalmazottakra vonatkozó külön bérezési törvényt, illetve a pluszjuttatásokra vonatkozó jogszabályt sem dolgoztak ki.
A szakszervezeti tagok felhívták a figyelmet arra, hogy a kormány nem tartja be tavaly tett ígéreteit, és folyamatosan elodázza a probléma megoldását, ez pedig nemcsak „szervezett és spontán tüntetésekhez, sztrájkhoz fog vezetni”, hanem „általános elégedetlenséget eredményez az egészségügyi ellátás kedvezményezettei”, vagyis a páciensek körében.
Amint Livius Cârstea rámutatott: rugalmas és könnyen alkalmazható bérezési törvényt várnak el a kormánytól, amelyből minden egészségügyi alkalmazott számára egyértelművé válik, hogy pontosan mekkora az alapfizetése, amelyhez majd hozzáadódik például a régiségi pótlék. Hozzátette: a bérek egységes növelése azért is fontos, mert az ágazatban dolgozók egyforma mértékben vállalnak felelősséget a páciensekért.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
szóljon hozzá!