Túl drága parkrendezés

Sepsiszentgyörgy – Alkudna az önkormányzat. A sepsiszentgyörgyi Erzsébet park korszerűsítésére szánt összeg duplájába kerülnek a munkálatok – jelentette be csütörtökön Albert Álmos. A sepsiszentgyörgyi polgármester elmondta, a napokban versenytárgyaláson választották ki azt a három céget, amely beszereli a park alatt futó víz-, csatorna- és villanyhálózatot, illetve megépíti a színes kövezettel és aszfalttal borított sétányokat.

2007. július 06., 00:002007. július 06., 00:00

„Számításaink szerint kilencmillió lejre lett volna szükség a parkfelújításhoz, viszont ehhez képest a versenytárgyaláson kiválasztott cégek legalacsonyabb árajánlata 18 millió lej” – panaszolta a polgármester. Hozzátette, mivel erre nem futja a költségvetésből, megpróbálnak alkudni az árból, és csak azt követően írják alá a szerződést. Albert Álmos bízik benne, hogy sikerül egyezségre jutni, és még ebben a hónapban elkezdődhetnek a korszerűsítési munkálatok.

A tervek szerint a belvárosi katolikus templomtól gróf Mikó Imre szobráig, illetve a prefektúráig terjedő rész közművesítését végeznék el idén. A templom és a szobor közötti szakaszon már tavaly felásták a sétányokat és a zöldövezetet, hogy lefektethessék a víz-, csatorna- és villanyhálózatot.

A parkban egységes kinézetű padokat és világítótesteket szerelnek fel, a nyugati részen lévő domboldalon szoborsort alakítanak ki, ugyanott a vízesések egyszerre nyújtanak majd látványosságot, és párásítják a levegőt. A területen két tó kialakítását is tervezik: az egyik, 400 négyzetméteres, természetesnek ható, illetve a másik, szabályos formájú tó tavirózsákkal, a parton évelő növényekkel, bambusszal izgalmas újdonságot jelenthet felnőttnek, gyereknek egyaránt. A parkot nyírfákkal ültetnék be, és igyekeznek meghonosítani a páfrányfenyőt, az örökzöld tölgyet, illetve a tulipánfát – a jelenlegi 749 növény legalább 60 százaléka ugyanis megérett a kivágásra. Az illatok kertje fantázianevű részben a magasított ágyások révén a mozgássérültek, az aroma- és fűszernövények révén pedig a vakok és a gyengén látók is élvezhetik majd a sétát. Tájékozódásukat a kőlapokkal és fenyőkéreggel borított sétányok is segítik majd.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 03., péntek

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé

Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé
2025. október 03., péntek

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását

Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását
2025. október 03., péntek

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi

Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi
2025. október 03., péntek

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni

A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni
2025. október 03., péntek

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben

Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben
2025. október 03., péntek

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc

Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc
2025. október 02., csütörtök

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki

A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki
2025. október 02., csütörtök

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai

Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai
2025. október 02., csütörtök

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól

176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól
2025. október 02., csütörtök

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza