Hirdetés

Tudose bocsánatkérésre készül? – a diszkriminációellenes tanácsnál magyarázkodott a volt kormányfő

Mihai Tudose •  Fotó: Gov.ro

Mihai Tudose

Fotó: Gov.ro

Nyilvános bocsánatkérésre szólította az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) Mihai Tudose volt kormányfőt elhíresült „akasztásos, fellógatós” kijelentése miatt.

Krónika

2018. január 31., 17:212018. január 31., 17:21

2018. január 31., 17:422018. január 31., 17:42

Asztalos Csaba, a testület elnöke a Marosvásárhelyi Rádiónak elmondta, kedden meghallgatták a tisztségéről két héttel ezelőtt lemondott egykori miniszterelnököt, akinek nyilatkozata kapcsán hivatalból indított eljárást a CNCD. Mint ismeretes, Tudose egy bukaresti hírtelevízió műsorában a magyar autonómiatörekvések kapcsán úgy fogalmazott: ugyanaz lesz a válasza, mint amikor zászlót próbáltak kitűzni, és amikor ő világossá tette, hogy „ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is”.

Asztalos Csaba közölte, a szociáldemokrata politikus meghallgatása során azzal védekezett, hogy nem a székelyek felakasztására gondolt, hanem azokra a tisztségviselőkre, akik a törvény betartásáért felelnek a Székelyföldön.

Hirdetés

Miután a CNCD elnöke közölte vele, hogy kijelentése nem volt helyénvaló, és nyilvánosan bocsánatot kell kérnie, Mihai Tudose megígérte, hogy ezt a következő napokban megteszi.

Mint ismeretes, az exkormányfő nyilatkozata hatalmas felháborodást váltott ki a romániai magyarság körében, valamint a budapesti kormány részéről. A kijelentéstől előbb Tudose utódja, Viorica Dăncilă, majd Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke is elhatárolódott, más román politikus azonban nem kommentálta a kirohanást.

Ezzel egy időben ezerlejes pénzbírsággal sújtotta a diszkriminációellenes tanács (CNCD) az egyik román újságírót amiatt, hogy galléros páviánhoz hasonlította Viorica Dăncilă kormányfőt.

korábban írtuk

Ezerlejes bírság a Dăncilával összefüggésben tett páviános hasonlat miatt
Ezerlejes bírság a Dăncilával összefüggésben tett páviános hasonlat miatt

Ezerlejes pénzbírsággal sújtotta az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) az egyik román újságírót amiatt, hogy galléros páviánhoz hasonlította Viorica Dăncilă kormányfőt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról

A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői

Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői
2026. október 15., csütörtök

Vádalku keretében menekülhet meg a börtöntől a kenőpénz átvételekor tetten ért érbogyoszlói polgármester

Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.

Vádalku keretében menekülhet meg a börtöntől a kenőpénz átvételekor tetten ért érbogyoszlói polgármester
2026. október 15., csütörtök

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás

A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök

Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök
2026. október 15., csütörtök

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás

Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás
2026. október 15., csütörtök

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen

Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben
2026. október 15., csütörtök

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot

Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot
2026. október 15., csütörtök

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Hirdetés
Hirdetés