Hirdetés

Tovább küzdenek a korondiak a hulladéktömörítő ellen

Folytatják a küzdelmet a korondiak a Hargita megyei településre tervezett hulladéktömörítő állomás megépítése ellen. A lakosok azt kifogásolják, hogy a szeméttelep túl közel lenne a lakóházakhoz, a helységen pedig a következő 25 évben naponta tíznél is több kukásautó fog végigrobogni, ha a megyei önkormányzat elképzelése megvalósul.

Veres Réka

2016. december 23., 11:132016. december 23., 11:13

A Sóvidék többek között iparművészetéről híres településének lakói úgy vélik: még saját polgármeste­rük sem áll ki a község érdekében, ugyanakkor elszomorítónak tartják, hogy a megválasztott megyei és helyi magyar képviselők magyar emberek ellen indítanak pereket. Az érintettek csütörtökön sajtótájékoztatót tartottak a hulladéktömörítő tervezett helyszínén, ahol főként arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy a megyei önkormányzat nem tágít a lakosok ellen indított perektől. Eddig egyébként 25 tárgyaláson vannak túl a korondiak.

Pál Zoltán helyi tanácsos elmondta, miután nemrég alapfokon pert nyertek, amelynek nyomán semmisnek nyilvánították a telep építkezési engedélyét, a Hargita Megyei Tanács fellebbezett, sőt utólag a per áthelyezését kérte Bákóba, így a következő tárgyalás a moldvai város táblabíróságán lesz január 27-én. Séra Zoltán, akinek a háza a legközelebb található a hulladéktömörítő számára kijelölt területhez – és aki emiatt régóta pereskedik a megyei önkormányzattal – úgy véli: azért kérték a per áthelyezését, mert attól tartanak, hogy a marosvásárhelyi bíróság részrehajló lenne. A korondi férfi felháborítónak tartja, hogy ezzel tovább növelik a lakosok perköltségeit. A civilek rámutattak: az eddigi 25 tárgyalás összesen 110 ezer lejbe került. Séra azt is elmondta, sok helybéli nevét nem vállalva támogatja őket, előfordult ugyanis, hogy Katona Mihály polgármester kérdőre vonta az ügy mellett nyíltan kiállókat.

A tiltakozások hatására a fazekasfalu önkormányzata ugyan idén nyáron új, viszonylag lakatlan övezetben található területet vásárolt a szeméttelepnek, a tiltakozók szerint ezzel csak a kedélyeket akarták nyugtatni a választások előtt. Séra meggyőződése, hogy Borboly Csaba megyei tanácselnök és Zólya László András, a hulladéktömörítő állomás projektmenedzsere nem tágít az eredeti helyszíntől. A lakosok azzal érvelnek, hogy az eredeti helyszínbe már 1,9 millió lejt fektettek be uniós támogatásból. Az érintettek azt szeretnék, ha a megyei tanács elállna a perektől, és nem terhelné őket további pluszköltségekkel.

Az ügyben a megyei tanácshoz is kérdéseket intéztünk, de csütörtök estig nem válaszoltak. Az önkormányzat által Séra Zoltán ellen benyújtott keresetben egyébként azt kérték: bontassák le a lakos 15 éve épített – a tervezett hulladéktömörítő állomástól alig 7-8 méterre álló – házát, mivel az urbanisztikai bizonylatról hiányzott egy jegyzői aláírás. Az alapfokú ítéletben visszautasították a tanács kérését, és a felperes javára döntöttek, az önkormányzat azonban fellebbezett az ügyben. Szeptemberben a székelyudvarhelyi bíróság felfüggesztette a pert, amíg ítélet nem születik a másik ügyben, amelyben Séra hívta perbe a tanácsot, mert a házához közel akarnak szeméttelepet építeni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
Hirdetés
Hirdetés