
Képünk illusztráció
Fotó: Facebook/Szentegyházi Közbirtokossági Egyesület
Törvény fogja védelmezni Románia évszázados erdőit – ígérte pénteken Costel Alexe környezetvédelmi miniszter egy Iaşi megyei erdőben tett látogatása alkalmából.
2020. május 22., 17:522020. május 22., 17:52
2020. május 22., 18:462020. május 22., 18:46
Costel Alexe azt mondta: döntése értelmében Románia öreg erdőit, amelyeket jelenleg kitermelnek, 'évszázados erdő' címmel fognak illetni, és a törvény oltalma alá kerülnek. Az ilyen erdőkben nem eszközölnek több erdészeti beavatkozást. Alexe hozzátette: minden állami intézményt, amelynek erre a célra alkalmas erdő van a tulajdonában, arra biztatnak, hogy kérvényezze a környezetvédelmi minisztériumtól, hogy a szóban forgó erdőt úgynevezett erdőparkká alakítsák.
Azt is elmondta: céljai között szerepel a szűz és kvázi szűz romániai erdőfelület megduplázása.
Ugyanakkor felhívást intézett az egyetemekhez, kutatási központokhoz és civil szervezetekhez, hogy vegyenek részt a szűz és kvázi szűz erdők felmérésében.
– mondta az Agrpres szerint a miniszter, hozzátéve, hogy azokat az erdőket, amelyek fái képesek 300-400-500 évig is élni, a jövendő nemzedékeknek is élvezniük kell.
Costel Alexe szerint jelenleg Romániában 38 000 hektáron terülnek el 140 -150 évesnél öregebb tölgy- és fenyőerdők. Ezeket jelenleg kitermelésre használják, de miután a törvény oltalma alá kerülnek, többé semmiféle erdészeti beavatkozást nem szabad majd elvégezni bennük.
– jelentette ki a környezetvédelmi tárca vezetője, aki 100 000 hektárra szeretné növelni a védett erdők összterületét.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!