2011. január 05., 09:462011. január 05., 09:46
Mint ismeretes, Mezei János polgármester 2009. január 30-án előbb polgármesteri rendelettel menesztette Barti Tihamért és Kolcsár Bélát arra hivatkozva, hogy az akkoriban lezajlott belső ellenőrzés során több rendellenességet észleltek az intézményben. Többek közt egy hétmillió lejes fedezet nélküli szerződést, amelyet a művelődési ház felújítására kötöttek meg. Akkoriban a két igazgató jogi úton kereste igazát, és a közigazgatási bíróságon pert is nyertek. Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Hargita megyei közigazgatási bíróság a március 4-én hozott 443-as határozatában megalapozatlannak ítélte a felfüggesztésükre vonatkozó polgármesteri rendeletet. Ezzel párhuzamosan azonban a helyi tanács meghozta a 2009/31-es határozatát, amely többek közt a művelődési központ személyzetére vonatkozó módosításokat tartalmazza, ebben azonban nem szerepel a két igazgatói tisztség. A határozatot előbb Constantin Strujan prefektus támadta meg, illetve ezzel párhuzamosan a két menesztett igazgató is a határozat érvénytelenítését kérte. Lényegében ez utóbbi keresetre hozott jogerős ítéletet a marosvásárhelyi táblabíróság, elutasítva Bartinak és Kolcsárnak a határozat érvénytelenítésére vonatkozó kérelmét. „Ez a határozat is bizonyítja, hogy a helyi tanács jól végzi a munkáját és nem mi áskálódunk, hanem éppen fordítva, mások akadályozzák a mi munkánkat” – szögezte le Mezei János polgármester a tegnapi sajtótájékoztatóján. Barti Tihamér ezzel szemben tegnap úgy nyilatkozott, „egy-egy a helyzet állása: egy pert nyertünk mi, egyet pedig az önkormányzat.” Mint mondta, igazából a perrel nem az volt a célja, hogy visszaszerezze egykori állását, hanem az, hogy bebizonyítsa, jogtalanul jártak el, amikor eltávolították az állásából. Ezt a célt lényegében elérte a közigazgatási bíróság által hozott döntéssel, és mivel a hivatalos kiértesítést még nem vehette kézbe, az utóbbi határozattal kapcsolatosan érdemi véleményt csak azután mondhat, miután az ügyvédjével konzultált.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.