2011. október 24., 07:452011. október 24., 07:45
Nemes Előd, a szervezet elnöke lapunknak elmondta, négy évvel ezelőtt már volt egy 27 részes Rendhagyó történelemóra című sorozatuk, azt indítják most újra kisebb változtatásokkal. A tervek szerint húsz előadás lesz – gyűjtők, publicisták, helytörténészek, utazók, a történettudomány legnagyobbjai szólalnak meg az előadások során. „A lényeg, hogy a magyar történelemre tereljük a fiatalok figyelmét. Ezért olyan előadókat hívunk meg, akik egyedi megközelítésben vonzóvá tudják tenni a témát” – szögezte le Nemes Előd. Hozzátette: lehetőséget biztosítanak a fiataloknak arra is, hogy kiválasszák mire kíváncsiak. A szervező hangsúlyozta, a tantervben még mindig vannak hiányosságok, ezért a civil szervezetekre is nagy szerep hárul, hogy a fiatalok maradéktalanul megismerjék a magyar történelmet.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?