
Fotó: Mediafax
A jelenséget az váltotta ki, hogy a francia hatóságok pénzt ajánlanak fel azoknak a bevándorlóknak, akiknek nem sikerült munkát találniuk, egzisztenciát teremteniük az országban, és emiatt haza kívánnak térni. Az év eleje óta közel ezer, többségében roma származású román állampolgár érkezett haza ezzel a módszerrel, viszont jelentõs részük néhány hét után vissza is tért. Szerdán százötven, hoszszú ideje Franciaországban élõ személy landolt a temesvári repülõtéren, ahol január elseje óta immár ez a hetedik hazatérõ bevándorlókontingens. Hazaküldésük elõtt a franciaországi hatóságoktól a felnõttek fejenként 300 eurót, a kiskorúak pedig száz eurót kaptak zsebpénzként, emellett útiköltségüket is megtérítették Párizstól a Béga-parti városig, majd az ottani légikikötõtõl a szülõfalujukig. A romák elmondták: a francia fõváros utcáin folytatott kéregetésbõl mintegy 3500 eurót keresnek havonta, éppen ezért eszük ágában sincs itthon maradni, mivel késõbb ismét igénybe vehetik a francia kormány anyagi támogatását. „Olyan román állampolgárokról van szó, akik nem követtek el törvénybe ütközõ cselekedeteket Franciaországban, ám megélhetési nehézségekre hivatkozva vették igénybe az ottani hatóságok anyagi segítségét. Ennek megfelelõen bármikor szabadon közlekedhetnek az Európai Unió területén” – nyilatkozta a hazatérõkrõl Ovidiu Drãgãnescu Temes megyei prefektus, aki szerint áprilisban újabb, több mint száz fõs csoport hazaérkezését várják.
Különben a franciaországi hatóságok korábban családonként 3500 eurós támogatásban részesítették azokat a román állampolgárokat, akik hajlandóak voltak hazatérni, és gazdálkodásba fogni. De ez a projekt sem bizonyult életképesnek. Nemrég Franciaország bukaresti nagykövete több, korábban Nyugaton kolduló roma családot látogatott meg az ország déli megyéiben, akik anyagi juttatást kaptak háziállatok vásárlására. A diplomata azonban korszerû családi farmok helyett nyomortanyákat talált: a pénzt elköltötték, az abból vásárolt sertéseket, juhokat és teheneket pedig saját fogyasztásra leölték, sokan pedig ismét visszatértek Párizsba.
A minap Traian Bãsescu államfõ és Adrian Cioroianu külügyminiszter amiatt bírálta a nyugat-európai országok kormányait – elsõsorban Olaszországot –, hogy „túlságosan rugalmasak” a bevándorlókkal szemben. A két politikus konkrétan a római hatóságokat marasztalta el, amiért eltûrik az Örök Városban a fõleg Romániából származó romák nyomortelepeit. „Ilyen barakkokat Bukarestben nem látni. Olaszországnak felül kell vizsgálnia bevándorláspolitikáját, mielõtt aggodalmának ad hangot a román bevándorlók által elkövetett bûncselekmények miatt” – nyilatkozta olasz újságíróknak Cioroianu, egyúttal fontosnak tartva felhívni beszélgetõpartnerei figyelmét arra, hogy „nem minden roma bûnözõ, és nem minden olaszországi román roma”.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.