2010. április 08., 15:322010. április 08., 15:32
Tőkés néhány nappal azt megelőzően fordul nyílt levélben az MPP képviselőihez, hogy a április 10-én, Gyergyószentmiklóson ülésezik a párt Szász Jenő által összehívott kongresszusa, az Országos Tanács. Az EMNT elnöke arra kéri az MPP küldötteit, ne vállaljanak részt Szász „további ámokfutásában”.
A EP-képviselő szerint az MPP-elnök „újabb ámokfutása” késztette ismételt megszólalásra, szerinte menteni kell, ami még menthető. Az MPP-t a választás szabadságának jogos igénye hozta létre, a többpártrendszer azonban nem maga a megoldás a kisebbségi problémák orvoslására, hanem „felelős politikusok kezében csupán eszköz” a közösségi jogérvényesítésre, „ugyanez az »eszköz« azonban felelőtlen pártpolitikusok kezében nem egyszer silány hatalmi eszközzé válik, személyes érdekeik és ambícióik kielégítésére” – írja nyílt levelében Tőkés.
„A MPP alapító elnöke, a létrehozás folyamatában szerzett elévülhetetlen érdemei ellenére könnyűnek találtatott mind a választások alkalmával szükséges tárgyalóképesség és következetesség, mind a békeidőben kívánatos építkezéshez szükséges kitartás és szorgalom, mind az aktív tagság összetartásához és csapatként való működtetéséhez szükséges belső jogkövetés iránti tisztelet és vezetői alázat szempontjából” – olvasható a levélben.
Tőkés szerint hosszú listát lehetne készíteni „az alapító elnök által elkövetett baklövésekről, a párt belső szabályait sorozatosan áthágó döntések és a polgári-nemzeti tábor különböző csoportosulásai közötti véleménykülönbségek elmélyítését eredményező ballépésekről”. A hétvégi kongresszusra szóló, az MPP képviselőinek címzett, „meghívónak álcázott, szánalmas politikai manifesztummal” Szász Jenő „ a bolsevik gyakorlatra jellemző ellenségkép felmutatásával próbálja elterelni a figyelmet saját pártvezetői inkompetenciájáról” – áll a nyílt levélben.
„Ezen levelem nem is a politikailag és erkölcsileg egyaránt bukott elnökhöz és kritikátlan követőihez, hanem sokkal inkább a kevésbé hangos, a Párt ügyét és ennek »ódiumát«, a szervezeti és önkormányzati munkával járó állandó ütközéseket nyilvánosan felvállaló tagokhoz szól. (...) Az MPP elbukása alapító elnökének akarnoksága miatt a ti és a mi közös kudarcunk, azoké, akik az erdélyi magyar autonómia ügyét, a választás szabadságát és a demokráciát egyformán szükségesnek és fontosnak tartjuk” – írja Tőkés László.
Szerinte „egy olyan előkészítetlen Országos Tanács megtartása, amelynek célja nem az igazságszolgáltatás által megállapított szabálytalanságok kijavítása, hanem csupán szerecsenmosdatás, felelősségáthárítás és az alapító elnök bebetonozása, minden bizonnyal további helyrehozhatatlan károkat fog okozni, és közös dolgaink, a nemzeti tábor sorainak rendezését hosszú időre ellehetetleníti”. Tőkés ezért arra kéri a megszólítottakat, hogy „ a legnagyobb jóhiszeműséggel se vállaljatok részt voluntarista elnökötök további ámokfutásában”.
„Csak akkor vágjatok bele az újabb, immár szabályosan összehívott és megtartott Országos Tanács megszervezésébe, amikor a legfontosabb kérdésekre – nem utolsósorban a megmagyarázhatatlan december elsejei Cotroceni-i látogatásra – előzetesen megnyugtató választ találtok. Ebben az esetben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács testületi támogatására és stratégiai partnerségére is számíthattok” – írja Tőkés.
Amint arról korábban beszámoltunk, a hétvégi kongresszus elhalasztását az MPP belső ellenzéke is kérte levélben Szász Jenőtől, a párt „alapító elnökétől”. Az aláírók azért hangsúlyozzák az alapító kifejezést, mivel állításuk szerint azáltal, hogy a bukaresti törvényszék nem fogadta el az egy évvel ezelőtti alapszabály-módosítást, továbbra is a bejegyzéskor elfogadott alapszabály érvényes. Ez pedig szerintük azt is jelenti, hogy a pártnak jelenleg nincs elnöksége, hiszen az alapító alelnökök az elmúlt időszakban egy kivétellel mind lemondtak. Az aláírók azért kérik Szásztól a küldöttgyűlés összehívásának elhalasztását egy későbbi időpontra, mert még meg sem érkezett a törvényszéki indoklás, így nem lehet tudni, hogy konkrétan mit kifogásol az igazságügyi szerv. Ugyanakkor szerintük elhamarkodott ilyen rövid idővel a döntés után összehívni az OT-t, mivel sem az alapszabály módosítása, sem az igencsak szükséges tisztújítás nincs megfelelően előkészítve.
Az MPP újabb tisztújító kongresszusát azért kell megtartani, mivel a bukaresti törvényszék márciusban nem jogerősen elutasította az alakulat Országos Tanácsának tavaly március 14-i ülésén született határozatainak bejegyzését, jóváhagyva az MPP Bihar megyei szervezete által beterjesztett óvást. Ebben az alakulat belső ellenzéke kérte a Gyergyószentmiklóson született döntések, az ott módosított alapszabály elutasítását. Az ominózus kongresszuson botrányt okozott, hogy Szász Jenő pártelnök a voksolás előtt azzal a javaslattal állt elő: a 144 országos küldöttön kívül kapjanak szavazati jogot a meghívottak is.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.