2010. július 16., 16:502010. július 16., 16:50
Húsz évvel a kommunista diktatúra bukása után mind Romániában, mind Magyarországon erősödik a szembenézés a múlttal, valamint az igény, hogy sikerüljön szabadulni a kommunizmus örökségétől – hangsúlyozta Tőkés László. Hozzátette: erre vall, hogy a román parlament elfogadta az átvilágítási (lusztrációs) törvényt, ezzel párhuzamosan pedig elindult az új „magyar nemzeti kormány” által meghirdetett gazdasági-pénzügyi elszámoltatás folyamata.
Az EP-alelnök szerint a magyarországi és a határon túli „átvilágítás és elszámoltatás találkozik egymással”. Közösen kell felvenni a harcot mindenfajta – akár romániai, akár magyarországi – korrupcióval, valamint „közös örökségünkkel: a posztkommunizmussal” – jelentette ki. Ezért – mint mondta – egyes „jelenségértékű” ügyekben sürgetni szándékozik az átvilágítást és az elszámoltatást.
Tőkés elmondta, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben évekkel ezelőtt elkezdődött titkosszolgálati átvilágítás folytatásaképpen ez alkalommal azokra a – volt – kollaboránsokra hívja fel a figyelmet, akik időközben Magyarországra vagy külföldre telepedtek át.
Az EP alelnöke Bartha Tibor esetét emelte ki, Bartha – mint mondta – Stelian fedőnéven „az erdélyi egyházi személyek és a magyar szellemi élet képviselőinek megfigyelésére szakosodott”. Úgy fogalmazott, közeli barátja és sógora „mindennapi életveszélyt jelentett” a családjának. A sajtótájékoztatón bemutatott iratok szerint Bartha Tibor jelenleg a budapesti Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet idegsebészeti osztályán dolgozik. Ugyanide tartozik Tőkés szerint Szatmári Tibor és felesége, „Mucuska” esete, „akik magyarországi szolgálatra szegődött RMDSZ-funkcionáriusokként estek a kémkedés alapos gyanújába.”
Az egyházi és a pártállami átvilágítást egyszerre kell elvégezni, mert jelentős összefonódások vannak a két intézmény között – jelentette ki Tőkés László.
Az anyagi elszámoltatás szükségességéről szólva az érmindszenti Ady-központot említette, amely a Széchenyi-terv keretében épült volna fel a költő szülőfalujában, de „a Medgyessy-kormány eredeti rendeltetésétől eltérítette, és a bihari-nagyváradi gazdasági és pártklientúrájának játszotta át” – emelte ki az EP alelnöke.
Tőkés László elmondta: a királyhágómelléki református egyházkerület pályázaton nyert 320 millió forintnyi összegének eltérítésével a Medgyessy-kormány egy, az eredeti rendeltetésétől idegen épület felhúzását támogatta. A Nagyváradra átirányított beruházás részleges elkészülte óta „az Ady Endre nevével legitimálni próbált objektum falai között” egyetlen, a költő nevéhez fűződő kulturális rendezvényt sem tartottak – hangsúlyozta a politikus. Hozzáfűzte: a központot elsősorban a Bihar megyei RMDSZ használja.
A Tőkés László sajtóirodája által kiadott közlemény szerint kivizsgálás és elszámoltatás tárgyát kell képeznie annak a budapesti ingatlanügynek is, mely eredetileg szintén az – első – Orbán-kormányhoz kapcsolódik, s amely szintén az annak nyomába lépő Medgyessy–Gyurcsány-kormányzat idején siklott korrupció-, sőt kémgyanús pályára. „Arról, az erdélyi történelmi magyar egyházaknak kiutalt, nagy értékű épületegyüttesről (Budapest, Eötvös u. 13–15.) van szó, melyet – eltérítve eredeti rendeltetésétől – a későbbiekben az RMDSZ rendelkezésére bocsátott a kormányzat, s melyben – furcsa módon – az elhíresült Szatmári-házaspár tanyázott feltételezett kémtevékenysége lelepleződése idején” – olvasható a közleményben.
Tőkés szerint a gencsi ügy néven közismertté vált botránysorozat körébe tartozó, azon gencsi és érmindszenti termőföld-pályázatok esete szorul tisztázásra és vár megoldásra, melyekhez a nevezett települések közössége az Új Kézfogás Közalapítvány révén jutott. „A viszonylag nagy összegű pályázati pénzek hűtlen kezelés folytán soha nem jutottak el a kedvezményezettekhez – a korrupciógyanús ügyek kivizsgálását pedig mind az illetékes magyarországi, mind a román hatóságok bűnpártoló módon elmulasztják” – áll a közleményben.
A korrupciógyanús esettel már foglalkozik az Országgyűlés kulturális bizottsága – közölte az EP-alelnök, hozzátéve, ugyanerre kérte hivatalos megkeresésében Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert és Szőcs Géza kulturális államtitkárt.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.