Hirdetés

Tőkés: közömbös, ki lesz az RMDSZ elnöke

„Az Erdélyi Magyar Néppárt »olyan befogadó gyűjtőpárt« kíván lenni, mely nem más (zsákmány-)pártok ellenében, hanem mindenekfölött a romániai magyar nemzeti közösség érdekében szerveződik” – olvasható Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének közleményében.

Bíró Blanka

Pap Melinda

2010. december 16., 08:362010. december 16., 08:36

Ebben az EP-alelnök Markó Béla azon kijelentésére kíván reagálni, mely szerint a leköszönő RMDSZ-elnök kizártnak tartja az új párttal való együttműködést. Tőkés kifejti, az általuk bejegyzendő új politikai alakulat „valamennyi más – demokratikus – párttal és szervezettel kész összefogni, és velük együttműködni végveszélybe jutott magyarságunk ügyének hatékony és hiteles képviseletére”.

Az EMNT-elnök úgy véli, amennyiben ez az RMDSZ demokratikus pluralizmushoz való hozzáállása, szinte teljességgel közömbös, hogy februárban ki kerül a párt élére. „A megválasztandó elnök személye az erdélyi magyarság számára csupán annyiban érdekes, hogy vezetésével posztkommunista nemzeti érdekszövetségünk képes lesz-e – másokkal együtt – az 1989-ben elkezdődött, majd hosszú időre visszahanyatlott belső magyar politikai rendszerváltozást munkálni. Ez ügyben – nemzeti közösségünk szolgálatában – bizton számíthat partnerségünkre” – szögezi le a dokumentum.

Eközben a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei szervezete úgy véli, hogy a harmadik erdélyi magyar párt megjelenése valóssá teheti az eddigi látszatösszefogást, erősítheti a kompromisszumkészséget. Fazakas Tibor, az MPP országos alelnöke szerint az új párt bejegyzésével megszűnik az RMDSZ nyomasztó fölénye, hiszen összefogás nélkül egyik alakulat sem juthat be az ország parlamentjébe. Úgy vélte, ha sikerül megegyezni a nemzeti minimumban, a helyhatósági választásokon elért eredmények függvényében összeállhat az országos választásokra a közös lista. Az Erdélyi Magyar Néppárt megalakulása után egy ideig tülekedés lesz a jobboldalon, identitásmeghatározásra, program-újragondolásra lesz szükség, azonban az autonómia iránti elkötelezettség lehet a kiindulópont az együttműködésre, tette hozzá.

Fazakas szerint az RMDSZ-ben az elnökváltás után sem várható átalakulás, az eddigi jelöltek – Kelemen Hunor és Eckstein-Kovács Péter – valószínű, megtartják a bukaresti irányultságot. A politikus nem tartja kizártnak, hogy jelentkezik egy újabb székelyföldi jelölt is az RMDSZ-elnöki tisztségre, aki közelít a jelenlegi magyar kormányhoz.

Bálint József, az MPP sepsiszentgyörgyi elnöke rossz üzenetnek tartja, hogy Antal Árpád helyi RMDSZ-elnök korábbi nyilatkozatában kihagyta az erdélyi magyar összefogásból a polgári pártot. Az MPP a helyi megméretkezést és az országos összefogást szorgalmazza, de nem nézi tétlenül, ha kizárják, mondta Bálint. Hozzátette, a párton belül már 2008-ban sokan szorgalmazták, hogy az MPP indítson jelölteket a parlamenti választásokon is, és azóta ezek tábora csak nőtt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
2026. október 16., péntek

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak

Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak
2026. október 15., csütörtök

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról

A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról
Hirdetés
Hirdetés