
Tőkés László és Szilágyi Zsolt a temesvári belvárosi református templomban
Fotó: Képernyőkép
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a román–magyar megbékélés szükségességére hívta fel a figyelmet az 1989-es romániai forradalom 31. évfordulója alkalmából tartott temesvári rendezvény megnyitóján, kedden.
2020. december 15., 15:462020. december 15., 15:46
2020. december 15., 15:482020. december 15., 15:48
Az évforduló alkalmával az EMNT, valamint az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának (PEMC) szervezésében tartanak megemlékezést a temesvári belvárosi református templomban, a rendszerváltó forradalom kitörésének helyszínén. A járványhelyzet miatt internetes közvetítésben tartják meg azt a konferenciát, mely a kisebbségek diktatúra alatti elnyomását vizsgálja.
Felidézte: 1989-ben a román kommunista hatalom megpróbálta egymásnak ugrasztani a többségi románokat és a kisebbségi magyarokat, ők azonban nem engedtek a nacionalista diverziónak, és példás módon összefogtak közös ellenségükkel, az ateista, nacionálkommunista diktatúrával szemben. Úgy vélte: Temesvár mintegy tíz etnikai és ugyanannyi egyházi közösség vallási-politikai szolidaritásának köszönhetően válhatott december 20-án Románia első szabad városává.
– idézte fel az EMNT elnöke.
Fotó: Krónika
Hozzátette: az 1990 márciusában született, antikommunista Temesvári kiáltvány 4. pontja is a románok és más nemzeti közösségek közötti kölcsönös tisztelet és tolerancia mellett tett hitet, de a temesvári csodának hamar vége szakadt. Tőkés László megállapította: a visszarendeződés erői által szervezett marosvásárhelyi pogromkísérlet már 1990 márciusában megrontotta a román–magyar kapcsolatokat, és „azóta is az államnacionalizmus szintjén mozgó magyarellenesség jellemzi Románia kisebbségpolitikáját”.
Az államnacionalizmus példáiként említette, hogy Beke István és Szőcs Zoltán személyében jelenleg is magyar politikai foglyok ülnek börtönben, diszkriminatív jogi és adminisztratív eljárások sújtják a magyar nyelv- és szimbólumhasználatot, a kommunizmus idején elkobzott egyházi és magyar tulajdonok visszaszolgáltatása harminc év alatt sem történt meg, az úzvölgyi magyar katonatemetőt román ultranacionalisták gyalázták meg és bitorolják, Klaus Iohannis államelnök és más román vezető politikusok pedig nyilvános módon uszítanak a magyar közösség ellen.
Fotó: Krónika
Tőkés László aggasztónak találta, hogy a december elején tartott romániai választásokon a szélsőségesen nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) is bejutott a román törvényhozásba, és az alakulat képviselői között olyan magas rangú nyugalmazott katonatisztek is szerepelnek, akik 1989 decemberében a forradalom elfojtásában jeleskedtek.
A korábbi európai parlamenti képviselő reményét fejezte ki, hogy a magyarok politikai képviseletével közös kormányzásra készülő Nemzeti Liberális Párt (PNL) és annak volt elnöke, Klaus Iohannis államfő felhagynak eddigi magyarellenes politikájukkal, és kellő módon elhatárolódnak a magyargyűlölő AUR-tól. „Szívből kívánom, hogy a temesvári népfelkelés mostani évfordulója mementóul szolgáljon a román–magyar megbékélés megvalósítására” – fogalmazott beszédében Tőkés László.
A konferencia élőben követhető az EMNT Facebook-oldalán.
Romgaz a következő napokban ténylegesen aláírja az Azomureș vegyipari kombinát átvételéről szóló szerződést, miután pénteken sikeresen lezárult az összes kötelező jóváhagyási eljárás.
Csaknem tíz év alatt 7000 gazda részesült támogatásban, 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében. Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány igazgatóját kérdeztük.
Brassó az első város, amely csatlakozik a Lift az életért elnevezésű projekthez, amelynek célja, hogy a négyemeletes panelházakban is szereljenek be liftet, megkönnyítve ezáltal az ott lakók életét.
Országszerte az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakul a hőmérséklet a következő két hétben; a hét elején és a jövő héten többfelé kialakulhatnak záporok, jelentősebb mennyiségű csapadékra azonban kevés az esély.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Dominic Fritz megtartja pártelnöki tisztségét a Mentsétek meg Romániát Szövetségben (USR), miután néhány héten belül elveszíti polgármesteri mandátumát Temesváron.
A Kovászna megyei Oltszemen található Mikó‑kastély átfogó restaurálási projekt révén teljesen megújult, és 2026 őszétől a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum külső egységeként, Székely Lovasmúzeum néven működik tovább.
A szilágynagyfalui közösség reményei szerint a megújult Bánffy-kastély jelentős turisztikai központja lesz a térségnek. A református egyház tulajdonában lévő műemlék épületet európai uniós forrásokból újították fel.
Vasárnap Szászfenesen felavatták a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum új épületét, amely 145 millió lejes beruházással valósult meg. A Leányvárban felépült múzeum megnyitó ünnepségén részt vett Demeter András István ügyvivő kulturális miniszter is.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közölte, a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségét szeptember 5-én, szombaton 11 órától tartják Gyulafehérváron az érseki székesegyházban.
szóljon hozzá!