Hirdetés

Tőkés László szerint nem az EMNP gyenge, hanem a „posztkommunista politikai tábor” erős

Tőkés László szerint az egész politikai rendszer megváltoztatására van szükség •  Fotó: Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája

Tőkés László szerint az egész politikai rendszer megváltoztatására van szükség

Fotó: Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája

Tőkés László úgy véli, nem az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) helyhatósági választáson részt vett jelöltjei a gyengék, hanem az egész román politikai teret uraló „posztkommunista, tradicionalista” politikai tábor annyira erős harminc évvel a rendszerváltás után is, hogy nem lehet tőle labdába rúgni.

Krónika

2020. szeptember 28., 19:002020. szeptember 28., 19:00

2020. szeptember 29., 00:262020. szeptember 29., 00:26

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke hétfőn délután közleményben értékelte ki az egy nappal korábban lezajlott helyhatósági választást. A volt református püspök szerint 30 évvel a kommunista rezsim bukása után, ebben a „sajátos román demokráciában” meg kell becsülnünk a mégiscsak létező demokratikus pluralizmust, és élnünk kell a választás szabadságával.

Tőkés közölte, gyökeres változásra van szükség Romániában, az egész politikai rendszer megváltoztatására, és ezt szerinte régi politikai üzenet- és tartalomhordozók nem képesek megvalósítani, ehhez új erőkre van szükség.

Hirdetés

„Kémleljük a határt, mikor áll elő végre egy olyan karizmatikus román politikus, egy olyan többségi párt, amely szakítani tud a nacionálkommunizmussal, illetve a nacionalizmussal és a kommunizmussal külön-külön, és végre új irányt szab az ország fejlődésének. Ez sajnos érvényes a magyar politikára is” – vélekedett az EMNT vezetője.

Szerinte a romániai magyar politikum asszimilálódott a románhoz, tehát magyar téren is gyökeres változásra van szükség. „Ez a rendszer minket, magyarokat is korrumpált, pedig mi annak idején, 1989-ben a rendszerváltozás élén álltunk. Minden választástól azt remélem, hogy megrendül a régi politikai rend. Erre nem egészen alkalmas egy önkormányzati választás, de mint egy olyan történés, amely előre jelzi az országos voksolások politikai irányvonalát, remélem, hogy biztató jeleket is ad, és magyar térfélen is változás történik” – állapította meg Tőkés László.

Hozzátette, ideje volna, hogy feltöredezzen ez a „monolitikus, totális politikai fősodor”, és labdába rúghassanak azok is, akiket eddig „kiebrudaltak” a politikai életterületről. „Ezért is szavaztam az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltjeire, akikről azt mondanám el, hogy nem ők a gyengék, hanem az egész román politikai teret uraló posztkommunista, tradicionalista és konformista politikai tábor oly erős, harminc évvel a rendszerváltás után is, hogy nem lehet tőlük labdába rúgni” – állapította meg az EMNT elnöke.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
2026. szeptember 20., vasárnap

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet

Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet
2026. szeptember 20., vasárnap

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
2026. szeptember 20., vasárnap

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon

Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon
2026. szeptember 20., vasárnap

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani

Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani
Hirdetés
2026. szeptember 19., szombat

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
2026. szeptember 19., szombat

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel

Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel
2026. szeptember 19., szombat

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel

Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel
Hirdetés
Hirdetés