Hirdetés

Tőkés László: az EMNT terület fejében jogokat, korlátozott közösségi önrendelkezést követel

Tőkés László •  Fotó: Az EMNT sajtóirodája

Tőkés László

Fotó: Az EMNT sajtóirodája

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácstól (EMNT) távol áll bármiféle revizionizmus, ehelyett terület fejében jogokat követel, korlátozott közösségi önrendelkezést az országhatárok tiszteletben tartásával – mutatott rá az EMNT megalakulásának huszadik évfordulója alkalmából megrendezett kolozsvári ünnepségen Tőkés László, a szervezet elnöke.

MTI

2023. december 10., 21:592023. december 10., 21:59

2023. december 10., 22:022023. december 10., 22:02

Az EMNT sajtóirodájának vasárnapi közleménye szerint Tőkés László kifejtette: miután a románokkal ellentétben az erdélyi magyaroknak nem adatott meg, hogy a wilsoni önrendelkezés alapján állami hovatartozásukról döntsenek, a két évtizede megalakult EMNT arra vállalkozott, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösség belső önrendelkezésének kivívásával gyógyítsa Trianon sebeit.

Idézet
Számunkra az autonómia létkérdés, nemzeti megmaradásunk garanciája, közösségi és emberi jogaink foglalata, remélt jövőnk lételeme (...) Nem akarok ünneprontó lenni, de azt kell mondanom, hogy még hosszú út áll előttünk, míg megérkezünk az elnyomásból a szabadságba, Romániából – Utópiába”

– idézte Tőkés Lászlót az EMNT közleménye. A közlemény szerint a húsz éve megalakult autonómiamozgalmat Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke is köszöntötte, aki szerint az EMNT által kezdeményezett román-magyar párbeszéd folytatására van szükség.

Hirdetés

„A románok és a magyarok alapvető érdekei egybeesnek: a hibrid hadviselést ki kell védeni, hogy ne lehessen egymás ellen hergelni az embereket, és ezáltal destabilizálni a térséget. Románia és Magyarország két szövetséges ország, ezért azt javaslom román barátainknak, hogy próbáljanak meg minden olyan intézkedést elkerülni, amely ellenérzéseket kelthet. A közigazgatási reform kapcsán ez kétféleképpen is elérhető: vagy elnapolják ezt a reformot, vagy kezdjenek egyeztetéseket az erdélyi magyarokkal, hogy mindenki elégedett lehessen az átszervezéssel. Magyarország részéről készek vagyunk minden eszközzel támogatni az ilyen párbeszédet” – idézte a közlemény a fideszes politikust.

A kolozsvári Vallásszabadság Házában szombaton megtartott jubileumi ünnepségen az EMNT által alapított Kós Károly-díjjal tüntették ki Németh Zsoltot, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnökét, valamint Dávid Lászlót, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem szenátusának elnökét.

Németh Zsolt •  Fotó: Az EMNT sajtóirodája Galéria

Németh Zsolt

Fotó: Az EMNT sajtóirodája

Németh Zsolt a határok feletti nemzetegyesítés, a közösségi autonómiatörekvések következetes támogatása és a magyar-magyar, valamint a magyar-román párbeszéd kiteljesítése terén végzett munkásságáért kapta meg az elismerést, míg Dávid László korábbi rektor az erdélyi magyar nyelvű felsőoktatás és tudományos élet területén végzett intézményalapítói és értékteremtő munkájáért, valamint a közösség- és kultúraszervezésben vállalt szerepéért vehette át a kitüntetést.

Az ünnepi rendezvény az elmúlt 20 év néhány fontosabb politikai-közéleti eseményét elemző kerekasztal-beszélgetéssel zárult Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke, Borbély Zsolt Attila, az EMNT alelnöke, Szilágyi Zsolt, az EMNT korábbi alelnöke, valamint Toró T. Tibor, az EMNT egykori ügyvezetője részvételével.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
2026. szeptember 23., szerda

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában

Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában
2026. szeptember 23., szerda

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség

Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után

Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után
2026. szeptember 23., szerda

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
2026. szeptember 22., kedd

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből

Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
2026. szeptember 22., kedd

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön

Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön
2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
Hirdetés
Hirdetés