
ÖSSZEFOGLALÓ – Székelyföld peremtelepülésein több száz helyszínen gyújtottak őrtüzet szombat este a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) tiltakozó akciója keretében, a régió önkormányzási jogát követelve. A szervezők közleménye szerint a csípős hideg ellenére pár tízezren vettek részt a tömegrendezvényen, amely a Székelyföld 68 peremtelepülésén egy időben, ökumenikus istentisztelettel kezdődött, amelynek végén felolvasták a demonstráció kiáltványát, és a résztvevők kivonultak a környező magaslatokra őrtüzeket gyújtani, illetve a gépkocsik fénycsóváját tükrökkel az ég felé irányítani.
2015. október 24., 22:192015. október 24., 22:19
2015. október 25., 20:122015. október 25., 20:12
Az SZNT közölte, az időjárási viszonyok miatt a tervezett légi felvételeket nem sikerült elkészíteni az eseményről.
A kiáltványban kinyilvánították, hogy a határok kivilágításával kívánják a román kormány és a világ tudomására hozni, hogy a Székelyföld létezik, és élni akar az önrendelkezés jogával. „E jog alapján követeljük a Székelyföld államon belüli önkormányzását! Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magában foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé” – áll a kiáltványban, melyet a Maros megyei Lukafalván Izsák Balázs SZNT-elnök olvasott fel.
A dokumentum emlékeztet arra, hogy Románia kormánya nem mondott le a szándékáról, hogy a Székelyföldet egy román többségű óriásrégióba olvassza be, valamint arra, hogy a több ízben kinyilvánított autonómiaigényről párbeszéd sem kezdődhetett, mert az erre irányuló székelyföldi kezdeményezések rendre válasz nélkül maradtak. „Van egy nép a Kárpátok kanyarulatában, amely szabadon és békében akar élni, szabadon akarja használni anyanyelvét, és maga akar dönteni a saját sorsáról szülőföldjén” – idézik a kiáltványban a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatait.
„Követeljük, hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek, és a székely nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését a Székelyföld autonómiája révén. Azt az Európai Unióban elfogadott elvet kell irányadónak tekinteni, amelynek megfelelően a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell” – áll a kiáltványban. A dokumentumban ismételten kinyilvánították: a Székelyföld autonómiája a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciáját biztosítja a régió minden lakója számára nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától függetlenül. Azt is leszögezi, hogy a Székelyföldnek önálló fejlesztési régiót is kell alkotnia.
A kiáltványban párbeszédre szólították fel Románia kormányát, Magyarország kormányát pedig arra kérték, hogy szerezzen érvényt a két ország közötti alapszerződés 15/9. cikkelyének. Ebben a felek azt vállalták, hogy tartózkodnak az olyan intézkedésektől, amelyek a régiók etnikai arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák a kisebbségek szabadságjogait.
„Egy lángot adok, ápold, add tovább”
A lukafalvi demonstráción Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke közvetítette a partiumi magyarok szolidaritásvállalását. Tőkés László szerint „olyan időket élünk, amikor meg kell gyújtani a lármafákat”. Reményik Sándor költőt idézve mondta: „egy lángot adok, ápold, add tovább”. A lukafalvi templommal szemközti területen meggyújtott őrtüzet több száz fős tömeg állta körül. Sokan székely és magyar zászlót lengettek, a székely és a magyar himnusz eléneklése után népdalok hangzottak fel.
Csíkszentgyörgyön mintegy 200-an gyűltek össze a Székelyföld határainak kivilágítása alkalmából. A helyi futballpályán háromnegyed hétkor meggyújtott mintegy három méter magas őrtűz mellett verseket mondtak, régi énekek csendültek fel. Ezt megelőzően Szabó László, Csíkszentgyörgy alpolgármestere felolvasta a Székely Nemzeti Tanács kiáltványát, majd közösen elénekelték a székely himnuszt. Őrtüzek lobbantak fel Csíkszentgyörgyön kívül Kászonban, Csíkszentmártonban, Csíkpálfalván, Szépvízen, Csíkszentdomokoson, Balánbányán, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, illetve a Bákó megyéhez csatolt Gyimesbükkön is.
Lefoglalta a rendőrség a gyergyói őrtűzre szánt fát
Gyergyószék csaknem minden települése a Székelyföld határán fekszik, ennek megfelelően lobbantak fel az őrtüzek. Itt a hatóság éppen Gyergyószentmiklóson igyekezett megakadályozni a rendezvényt: a rendőrség lefoglalta azt a tűzifát, amit Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke a gyergyószentmiklósi lovas pályára tervezett őrtűzhöz akart szállítani.
Árus elmondta, szombaton délután a háza udvaráról a saját tüzelőjéből mintegy húsz hasáb tűzifát szállított a tiltakozás gyergyószentmiklósi őrtűzéhez, amikor rendőri intézkedés történt vele szemben. Elmondta, hazament a fa eredetét igazoló iratokért, de a rendőrség olyan szállítási iratot kért tőle, amivel nem rendelkezik. Hozzátette, a jegyzőkönyv kiállítása folyamatban van. A Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke hozzátette, már korábban a helyszínre szállította a tűzgyújtásra szánt kisebb fahasábokat, így a gyergyószentmiklósi lovas pályán sem maradt el az őrtűzgyújtás.
Udvarhelyszék kis határtelepüléseire az volt jellemző, hogy sok helyen a falu lakosságának legalább fele kivonult a határra őrtüzet gyújtani. Égében például, az ötvennégy helyi lakosból huszonegyen, továbbá hat vendég vette körül a Bereck-tetőn gyújtott hatalmas lármafát, Székelydályán pedig félszázan vettek részt a rendezvényen. Székelykeresztúron több mint félezren gyűltek össze a csekefalvi utcában, a volt téglagyár területén, a Jézus-kiáltón pedig őrtűz jelezte a határt. A mintegy hetven kilométeres széki határszakaszon a szomszédos tüzek fényét látva a résztvevők az egykori „magyar világot” idézték meg – olvasható az SZNT közleményében.
Családias hangulat Aldobolyban
Több százan vonultak szombaton este Sepsiillyefalva község határába elemlámpákkal, fáklyákkal, lézerlámpákkal, lampionokkal felszerelve, az Aldobolyi-hágón meggyújtott őrtűzhöz. Többnyire családok, baráti társaságok vettek részt a megmozduláson. Sokan tartottak tükröt a gépkocsik, motorkerékpárok fényszórói elé, bár többnyire az út mentén hagyták az autójukat.
Az egységes forgatókönyv szerint Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész ökumenikus istentiszteletet tartott, a kiáltványt pedig Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke, a megmozdulás főszervezője olvasta fel. Míg a helyi fúvószenekar játszott, a gyerekek örömére fáklyákkal kezükben tucatnyi lovas huszár vonult fel az őrtűz mellett.
Gázpalack robbanása okozott tüzet kedden délután zilahi tömbház egyik második emeleti lakásában. Egy ember megsérült, további kilenc lakónak a helyszínen nyújtottak orvosi ellátást – tájékoztatott a Szilágy megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A Félixfürdőn elkövetett kettős gyilkosság elkövetője egy 29 éves kardói (Cordău) férfi, aki január elsején maga értesítette a rendőrséget arról, hogy két holttestet talált az üdülőhely egyik elhagyott pavilonjában.
A Kudzsiri Fegyvergyár alkalmazottainak jelentős része kedden japán sztrájkot tartott tiltakozásul amiatt, hogy nem írták még alá az új kollektív munkaszerződést.
Változó világunk sajátosságává vált a bizonytalanság, szemünk láttára omlik össze egy világrend és ilyen korban az egyedüli mentsvárak az alapvető igazságok, „melyek felöltöztetik fázó szellemtestünket” – vallja Kovács István.
Halálos közúti baleset történt kedden Temesvár körgyűrűjén: teherautó és személygépkocsi ütközött, az autó sofőrje a helyszínen életét vesztette – adta hírül a Digi 24 hírtelevízió.
Sarkvidéki faggyal indult a keddi nap Románia-szerte. Egy ember életét vesztette kihűlés miatt.
Életben találták hétfő éjszaka a Máramarosi-havasokban a hegyimentők egy 31 éves ukrán férfit, akinek keresését már egy éjszakával korábban elkezdték.
Új tulajdonost keres Kolozs megye egyik legkülönlegesebb ipari öröksége, az egykori tordai sörgyár. A 18–19. században épült, 8400 négyzetméteres hasznos felületű, a Rațiu család tulajdonában lévő sörgyár épülete 2,69 millió euróért cserélne gazdát.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Állandó Bizottságának döntése értelmében a 2025-ös évre szóló Gábor Áron-díjat a dr. László Eszter által vezetett Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége kapja.
A monarchia idején a Mezőgazdasági Kamara székhelyeként emelt háromszintes belvárosi műemlék épület teljes felújításon esett át, ami során az értékes vitráliákat is restaurálták.
szóljon hozzá!