Hirdetés

Több lenne az előnye, mint a hátránya, ha teljesen betiltanák a mobilozást az iskolai órákon

iskola

Az iskolai telefonhasználat kérdése már hosszabb ideje kiemelt téma az oktatási intézményekben

Fotó: Pexels

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a gyerekek mobiltelefon nélkül is könnyen feltalálják magukat az iskolában – mondta el megkeresésünkre egy kolozsvári pedagógus. Annak kapcsán kérdeztük, hogy a nemrég a képviselőház elé terjesztett tervezet értelmében szünetekben sem használhatnák a mobiltelefont a diákok a tanintézetekben. Megkeresésünkre a MAKOSZ illetékese is nyilatkozott az iskolai mobilhasználat szabályozásáról.

Kiss Judit

2026. június 10., 08:002026. június 10., 08:00

Több lenne az előnye, mint a hátránya annak, ha betiltanák a diákok mobilozását az iskolai tanórán – mondta el a Krónika megkeresésére Csoma Nikol, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium (JZsUK) történelemtanára. A pedagógust annak kapcsán kérdeztük, hogy nemrég látott napvilágot az a tervezet, amely amellett, hogy a szünetekben is betiltaná az iskolai mobilhasználatot, azt is előírja, hogy a diákoknak az iskolában tartózkodásuk teljes ideje alatt a készülékeket erre a célra kialakított helyiségekben kell elhelyezniük.

Amint arról már beszámoltunk, a szabályok megsértése esetén a telefonokat ideiglenesen elkobozhatják. A tervezetről írt cikkünk itt olvasható.

Hirdetés
iskola Galéria

Számos országban betiltották már az iskolai mobilhasználatot

Fotó: Pexels

Csoma Nikol emlékeztetett, az iskolai telefonhasználat kérdése már hosszabb ideje kiemelt téma az oktatási intézményekben, amelyek saját hatáskörben dönthetnek a mobiltelefonok tanítási idő alatti elzárásáról. Mint fogalmazott, meglátása szerint

annak, ha a diákok számára a tanórák idején nem elérhető a mobiltelefonjuk, több előnye van, mint hátránya.

„Elsősorban segíti a tananyagra való koncentrálást, hiszen egy jelentős zavaró tényezővel kevesebb vonja el a figyelmet. Egy értesítés vagy üzenet könnyen megszakíthatja a tanulási folyamatot, ezért a telefonok elzárása hozzájárulhat a hatékonyabb munkához. Emellett csökkenti a dolgozatok és tesztek során előforduló csalási kísérletek lehetőségét is” – fejtette ki a pedagógus.

Hozzátette, mindez természetesen nem jelenti azt, hogy az iskolákban ne alkalmaznának korszerű oktatási módszereket. Sőt a digitális eszközök használata egyre népszerűbb a tanításban, hiszen számos olyan oktatási platform létezik, amely interaktív feladatokon keresztül segíti a tudás elmélyítését akár teljes osztályok vagy csoportok számára.

„Én magam is gyakran viszek Kahoot, Blooket játékokat, amelyek segítségével át tudjuk ismételni percek alatt a tananyagot, vagy elmélyíteni az új ismereteket. Nagyon sok újabb típusú tankönyvben már van QR kód, amelyek beolvasásával videókat és ábrákat, plusz információkat lehet kapni – ezeket általában szeretik a diákok. Ilyenkor egyszerűen megkérem a gyerekeket, hogy vegyék ki a telefonokat az erre kijelölt szekrényből és a megadott feladatok elvégzése idejéig használhatják” – fejtette ki Csoma Nikol.

iskola Galéria

A mobiltelefonok iskolai használatának meglehetnek az előnyei, de hatalmasak a hátrányok is

Fotó: Orbán Orsolya

Arra is kitért, hogy

a szünetek alatti telefonhasználatot már összetettebb kérdésnek látja.

Az iskolai szünetek azzal telnének, hogy kiosztanák a telefonokat

„Véleményem szerint ha egy iskola a tanórák idejére elzárja a mobiltelefonokat, nem lenne célszerű a rövid, 10–20 perces szüneteket azok kiosztásával és visszagyűjtésével tölteni. Ezek a szünetek elsősorban arra szolgálnak, hogy a diákok egyenek, mozogjanak egy kicsit, vagy beszélgessenek egymással. Ha ezekre a tevékenységekre nem jut idő a szünetben, akkor az igény a tanórák alatt jelentkezhet, ami ismét ronthatja a koncentrációt” – fogalmazott a pedagógus.

Mint mondta, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a gyerekek mobiltelefon nélkül is könnyen feltalálják magukat.

„Egyre többen töltik a szünetet az udvaron játék vagy sportolás közben, illetve különböző közösségi tevékenységekkel. Jó példa erre a kendama népszerűsége is, amely néhány hónappal ezelőtt jelentős trenddé vált a fiatalok körében. A telefonhasználat korlátozásának esetleges hátrányaira az intézmények általában megfelelő megoldásokat találnak. Ilyen lehet például, ha egy diák egészségügyi okokból folyamatos kapcsolattartásra vagy a gyógyszeres kezelés nyomon követésére szorul – ezekben az esetekben rendszerint külön engedéllyel használhatja a telefonját, meghatározott feltételek mellett” – emelte ki a tanárnő.

Mint összegzett,

meglátása szerint a mobiltelefonok tanórai használatának korlátozása jó kezdeményezés: segíthet abban, hogy a diákok legalább a tanítás ideje alatt kevésbé függjenek a digitális világtól,

és több figyelmet fordítsanak a tanulásra, valamint a személyes emberi kapcsolatokra.

iskola Galéria

A diákok figyelmét elvonja a tanulásról a digitális világ bűvölete

Fotó: Pexels

Megkerestük a témában a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) képviselőjét is. Székely Áron elmondta, a szervezet álláspontja szerint az iskola

  • valóban egy közösségi tér,
  • a mobiltelefon túlzott használata pedig csökkenti a diákok egymásra és közvetlen környezetükre való odafigyelését
  • a tanórák közti szünetek alatt.

„Mindemellett úgy gondoljuk, hogy a telefonok teljes körű elzárása nem kínál tartós megoldást a probléma gyökereire, így csak felszínes hatást érne el, miközben a teljesen elzárná a diákok és a külvilág közti kommunikációt. Bár a törvényjavaslat egy, a diákok számára kiemelt fontosságú ügyben próbál megoldást nyújtani, véleményünk szerint ennek bevezetése nem hozná meg az elvárt pozitív eredményt és növelné a diákok és a vezetőségek közti ellentétet” – válaszolta kérdésünkre Székely Áron, a MAKOSZ érdekképviseletért felelős elnökségi tagja, a János Zsigmond Unitárius Kollégium 10. osztályos diákja.

Hozzátette,

a MAKOSZ minden oktatásügyi törvény kapcsán a diákközpontúságot támogatja, a javaslatról történő konzultációt pedig jó lehetőségnek tartják a nézőpontok összeegyeztetésére.

Gyakorlatok más európai országokban

2026 májusára Európában egyértelmű trenddé vált a diákok mobiltelefon-használatának korlátozása az iskolákban, bár az egyes országok között jelentős különbségek maradtak. Az Európai Unió oktatási szakértői hálózatának (ENESET) 2026-os összesítése szerint az uniós országok mintegy fele már teljes vagy részleges tiltást vezetett be.

A legszigorúbb országok közé tartozik Franciaország, ahol 2018 óta tilos a mobiltelefonok használata az általános és alsó középiskolákban a 15 év alatti tanulók számára. Az utóbbi években a szabályozást tovább szigorították, és a cél egy úgynevezett „digitális szünet” biztosítása a tanulók számára.

iskola Galéria

Rengeteg figyelmet von el a gyerekektől a mobiltelefon gyakori használata

Fotó: Pexels

Olaszország szintén az élvonalba tartozik: a 2024–2025-ben bevezetett szabályok értelmében az óvodáktól a középiskolákig gyakorlatilag mindenütt tiltott a mobiltelefonok használata, még oktatási célból is csak kivételes esetekben engedélyezett.

Hollandiában 2024 óta országos szabály tiltja a mobiltelefonok, táblagépek és okosórák használatát a tanórákon, de az iskolák dönthetnek arról, hogy a szünetekben is korlátozzák-e az eszközöket.

Érdekes példa a Svédországé, ahol 2026 őszétől országos tilalom lép életbe a 7–16 éves tanulók számára. A telefonokat a tanítás kezdetén be kell gyűjteni, és csak a nap végén adják vissza.

Belgium szintén országos szintű tiltást vezetett be a 2025–2026-os tanévtől az alap- és középfokú oktatásban, néhány speciális kivételtől eltekintve.

A skandináv országok közül Finnország a tanórai használatot tiltja, de a szünetekben általában megengedi a telefonok használatát. Ezzel szemben Dánia egyelőre nem vezetett be országos tilalmat, bár az oktatási hatóságok azt javasolják, hogy a készülékek maradjanak a tantermeken kívül.

A kép ugyanakkor nem egységes. Németország és Spanyolország esetében a döntések nagyrészt tartományi vagy regionális szinten születnek meg, ezért az országon belül is eltérő gyakorlatok léteznek.


Összességében 2026 tavaszán az európai oktatáspolitika iránya egyértelmű: a legtöbb ország a koncentráció javítása, a zaklatás visszaszorítása és a digitális függőség mérséklése érdekében egyre szigorúbb szabályokat vezet be, miközben a teljes tiltás és a korlátozott, oktatási célú használat között keresik az egyensúlyt.

korábban írtuk

Szünetben sem engednék mobilozni a diákokat
Szünetben sem engednék mobilozni a diákokat

Az iskolai tanítás teljes időtartama alatt – beleértve a szüneteket és az iskolán kívül szervezett tevékenységeket is – betiltaná a diákok számára az mobiltelefonok használatát egy törvénytervezet.

korábban írtuk

Szankciókat helyezett kilátásba a tanügyminiszter, ha az iskolákban nem tartják be a mobilhasználat szabályait
Szankciókat helyezett kilátásba a tanügyminiszter, ha az iskolákban nem tartják be a mobilhasználat szabályait

Szankciókkal sújtanák azokat az iskolaigazgatókat, akiknek az iskolájában nem tartják be a mobilhasználatra vonatkozó szabályokat – jelentette ki Daniel David.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Nyáron egyre több a vipera és a medve a túraútvonalakon

A medvék és a viperák egyre gyakrabban jelennek meg a népszerű túraútvonalakon, ezért a most kezdődő nyári időszakban fokozott elővigyázatosságra van szükség – hívta fel a figyelmet a Salvamont hegyimentő-szolgálat.

Nyáron egyre több a vipera és a medve a túraútvonalakon
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Városokban a fő szórakozóhely a bevásárlóközpont lett, kevesen járnak már piacra vagy sétálni

Egy friss felmérés szerint a romániai nagyvárosokban élők legfőbb kikapcsolódási helye a bevásárlóközpont.

Városokban a fő szórakozóhely a bevásárlóközpont lett, kevesen járnak már piacra vagy sétálni
2026. június 09., kedd

Érettségiügyben nyert pert egy kolozsvári diáklány

Precedensértékű pert nyert a tanügyi tárcával szemben egy kolozsvári diáklány, aki azért fordult bírósághoz, mert egy bécsi egyetem felvételi vizsgája egybeesett az érettségivel, és nem engedték meg számára a speciális vizsgaidőszakban való részvételt.

Érettségiügyben nyert pert egy kolozsvári diáklány
2026. június 09., kedd

Egyesületbe tömörülnek az önkormányzatok és borászatok a történelmi borvidék fellendítése érdekében

Az 1989-es rendszerváltás óta drámaian visszaesett a szőlőtermesztés és a bortermelés a ménes–magyarádi dombokon, ezért az érintettek az összefogástól remélik a vállalkozások forgalmának növelését, a térség történelme és hagyományai megismertetését.

Egyesületbe tömörülnek az önkormányzatok és borászatok a történelmi borvidék fellendítése érdekében
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Eladó a Szent Korona érmelléki menedékhelye

Ismét megvételre kínálják a tulajdonosok az érköbölkúti Bónis-kúriát, amely arról híres, hogy az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc idején átmenetileg a Szent Korona menedékhelye is volt.

Eladó a Szent Korona érmelléki menedékhelye
2026. június 09., kedd

Rekordösszegű támogatást kap Boc kedvenc csapata, a KMN ennek töredékéből gazdálkodhat

Miközben Kolozsvár közel 50 millió lejt oszt szét sport-, kulturális és szociális projektekre, a legnagyobb támogatást az Kolozsvári U fociklub kapja: 14 millió lejt. Ez több, mint amennyit a TIFF, a magyar napok és más kulturális események együtt kapnak.

Rekordösszegű támogatást kap Boc kedvenc csapata, a KMN ennek töredékéből gazdálkodhat
2026. június 09., kedd

Figyelmeztetnek a orvosok: nagyon sok gyermeket ér rollerbaleset

Minden harmadik roller-balesetben gyermek is érintett – hívták fel a figyelmet a temesvári megyei kórház orvosai.

Figyelmeztetnek a orvosok: nagyon sok gyermeket ér rollerbaleset
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Medve támadott meg egy ukrajnai turistát

Újabb medvetámadás történt Romániában: az incidens hétfőn este történt a Transzfogarasi úton, az Argeş megyei Arefu nevű település közelében.

Medve támadott meg egy ukrajnai turistát
2026. június 08., hétfő

Előzetes letartóztatásba került a családtagjaira rálövő dél-erdélyi férfi

A Hunyad megyei törvényszék hétfőn elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki egy pisztollyal négy emberre lőtt Lupényben. A bíróság döntése nem jogerős, 48 órán belül megfellebbezhető.

Előzetes letartóztatásba került a családtagjaira rálövő dél-erdélyi férfi
2026. június 08., hétfő

Növénytermesztés talaj helyett levegőben: a NASA módszere megérkezett Erdélybe is

A NASA űrbéli mezőgazdasági kísérletei által inspirált aeroponikus, azaz talaj nélküli növénytermesztő rendszerrel kísérleteznek Kolozsváron.

Növénytermesztés talaj helyett levegőben: a NASA módszere megérkezett Erdélybe is
Hirdetés
Hirdetés