Hirdetés

Tizenöt évre ítéltek Szegeden egy idős asszonyt meggyilkoló román állampolgárt

Pénzéért végzett otthonában egy idős asszonnyal az a román állampolgárságú férfi, akit csütörtökön jogerősen tizenöt év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla. A táblabíróság nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit, akit a szabadságvesztés mellett tíz évre kiutasított Magyarországról, 234 ezer forint összegre vagyonelkobzást is elrendelt vele szemben, s kötelezte arra, hogy fizessen 100 ezer forintot a sértett hozzátartozóinak.

2011. február 17., 11:482011. február 17., 11:48

A 45 éves nagykárolyi magyar férfi kisebb-nagyobb megszakításokkal már 1989 óta Magyarországon élt, s alkalmi munkákból tartotta el magát. 2006 márciusában ismerkedett meg egy férfival, aki havi húszezer forintos fizetség fejében azzal bízta meg, hogy őrizze a Kalocsa közeli Újtelken található házát. A munkaadó a faluban bemutatta őt egy 77 esztendős asszonynak - a későbbi sértettnek - azzal, hogy hozzá nyugodtan fordulhat, ha valami gondja akad.

Március 16-án a férfi a ház körül dolgozott, majd talált egy liter pálinkát, amelynek a felét megitta. Ezután bement a falu egyik kocsmájába, ahol játékgépezett és szinte minden pénzét elvesztette, majd egy másik helyen folytatta az italozást. Kora este indult haza, de útközben betért az idős asszonyhoz, mert elhatározta, tőle szerez pénzt.

A sértett kávéval kínálta a férfit, aki nem sokkal később pénzt kezdett követelni tőle. Mivel az asszony a felszólításnak nem tett eleget, a vádlott rátámadt, egy ágyra fektette, kezeit egy hosszabbítóval összekötözte. A kényszer hatására a nő elárulta, hol tartja megtakarított pénzét. A férfi azonban kevesellte a talált nyolcvanezer forintot, ezért az asszony mellére térdelt, fojtogatni kezdte, száját és orrát is befogta.

A több percig tartó bántalmazás következtében az idős asszony több mint negyven sérülést szenvedett, halálát - a szakértői vélemény szerint - a légutak és a nyaki verőér leszorítása, valamint a mellkas összenyomása következtében fellépő fulladás okozta.

A férfi levette áldozatáról arany karikagyűrűjét és nyakláncát, átkutatta a házat, de csak két doboz cigarettát és két üveg pezsgőt talált, majd még az éjszaka folyamán hazautazott Romániába.

A vádlottat - aki ellen európai elfogatóparancsot adtak ki - végül csaknem három évvel később, 2009. január 2-án a vállaji határátkelőnél fogták el, amikor be akart lépni Magyarországra. A férfi a fellebbviteli tárgyaláson tagadta a gyilkosság elkövetését.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
Hirdetés