
Bűnvádi eljárást indított az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) a kolozsvári polgármesteri hivatal két tisztviselője és a rágcsáló- és rovarirtással, valamint közterületek fertőtlenítésével foglalkozó Coral Impex Kft. egyik alkalmazottja ellen folytatólagosan elkövetett korrupció gyanújával.
2015. október 08., 19:482015. október 08., 19:48
A DNA közleménye szerint az ügyészek azt gyanítják, hogy a Coral Impex képviselője több alkalommal is csúszópénzt adott a kincses városi polgármesteri hivatal műszaki osztályán dolgozó Adriana Lucia Măgureannak és Mariana Capotának, hogy intézkedjenek a szolgáltatásért járó díjak fokozatos emelése érdekében, és hosszabbítsák meg a céggel kötött szerződést. A DNA szerint a műszaki osztály olyan kifizetési bizonylatokat is láttamozott, melyek el nem végzett vagy csak félig teljesített szolgáltatások díját tartalmazták.
Amint arról beszámoltunk, a DNA ügyészei szerdán hat megyében – összesen 32 helyszínen – végeztek házkutatást a rágcsáló- és rovarirtással, valamint közterületek fertőtlenítésével foglalkozó cég és több önkormányzat közötti törvénytelen ügyletek felgöngyölítése céljából.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!