Tiltakoznak az EU-konform szeméttároló ellen a dálnokiak

A Dálnok területére tervezett szeméttározó ellen tiltakozik a település lakossága. A Kovászna Megyei Tanácshoz, a prefektúrához és a környezetvédelmi hivatalhoz eljuttatott beadványukban a dálnokiak kifejtik: a település fejlődését veszélyeztetné a szeméttelep. A polgármester viszont EU-konform szeméttározók megtekintésére hívja a tiltakozókat, hogy ellenkezésük feloldódjék.

Gazda Árpád

2006. május 24., 00:002006. május 24., 00:00

A Kovászna Megyei Tanácshoz, a prefektúrához, valamint a megyei környezetvédelmi hivatalhoz nyújtották be tegnap a dálnoki lakosok azt a beadványt, amelylyel a település területére tervezett szeméttároló ellen tiltakoznak. Az akció kezdeményezője, Jákob Ildikó elmondta: a Krónikából értesült a településre tervezett szeméttelepről, ezt követően írták meg a 384 dálnoki által jegyzett tiltakozó beadványt. Mint kifejtette: tiltakozásukat a környezet tisztaságának megóvása indokolja, mivel a közelmúltban önállósult településen a megélhetést elsősorban a mezőgazdaság biztosítja, a helység fejlődését pedig a turizmus biztosítaná. A szeméttározó ellen tiltakozók szerint vitathatatlanul szükség van egy korszerű, EU-konform hulladéktárolóra, amelynek felépítése és működtetése munkahelyeket teremt, azonban úgy látják: a létesítmény jót tenne a megyének, de nem Dálnoknak. Szerintük az újonnan létrehozandó munkahelyek elenyésző százalékára alkalmaznának majd dálnokiakat, mivel a településen nincsenek megfelelő szakképzettségű emberek.
Márton László polgármester lapunknak elmondta, a dálnoki lovardával szembeni 36 hektáros terület valóban nem a legmegfelelőbb hely a szeméttelep számára, ezért egy másik, elszigeteltebb helyen lévő területre próbálja áthelyeztetni a létesítményt, amelyet reményei szerint elfogadnak a település lakói is. A polgármester azt tervezi, a tiltakozók vezetőit és a tanácstagokat Brassóba vagy Segesvárra viszi el, ahol már működik EU-konform tároló, hogy a helyszínen győződjenek meg arról: a létesítmény nem jelent veszélyt a környezetre.
Demeter János, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke szerint a tiltakozás miatt Háromszék elveszítheti a lehetőséget, hogy részt vegyen a közel 900 ezer eurós ISPA-programban. „A megyei tanács nem erőszakolhatja rá döntését egyetlen településre, így Dálnokra sem; a község önkormányzatának kell szavaznia, hogy elfogadják vagy visszautasítják a szeméttározót” – hangsúlyozta a tanácselnök. Demeter János kifejtette: a község a szeméttározónak kiadott terület béréből is kereshetne, és azt fejlesztésre fordíthatná, a létesítmény révén pedig munkahelyek is alakulnak. Valer ªerban, a sepsiszentgyörgyi Közművek Rt. igazgatója sem támogatja a dálnoki hulladéktároló ötletét. Szerinte a jelenlegi sepsiszentgyörgyi szeméttelepet kellene korszerűsíteni, mivel megemelné a díjszabást, ha a megyeszékhelytől 30 kilométerre kellene szállítani a város hulladékát. Kovács Zsolt
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek
2025. szeptember 27., szombat

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat

A nyelvtanulás hosszú távon nagy mértékben megtérülő türelemjáték, a leggyorsabban pedig élő gyakorlással lehet elsajátítani egy nyelvet – vallja Popa Gitta, aki szerint fontos, hogy a román nyelv tanulása szeretetteljes, interaktív közegben történjen.

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat
2025. szeptember 27., szombat

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is

A globális ingatlanpiac túlzásai korrigálódni kezdtek, de a nagyvárosokban még mindig évtizedekbe telik, mire egy átlagjövedelmű munkavállaló saját lakáshoz juthat.

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is
2025. szeptember 27., szombat

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség határozottan elutasítja az ösztöndíjrendszer radikális átalakítását a 2025/2026-os tanévre vonatkozóan, amely a hallgatókat hozza nehéz helyzetbe az előző kormány felelőtlen döntései miatt – hangsúlyozza a szervezet.

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez
2025. szeptember 26., péntek

Adócsalás, pénztárgépek, szerzői jogok – szigorú ellenőrzések a bihari cégeknél

Az adócsalás visszaszorítása és a szerzői jogok védelme érdekében szerveztek átfogó razziát szeptember 17–23. között a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Szolgálatának rendőrei.

Adócsalás, pénztárgépek, szerzői jogok – szigorú ellenőrzések a bihari cégeknél
2025. szeptember 26., péntek

Román rendőrség: nemzetközi bűnbanda magyar nemzetiségű tagjait vették őrizetbe két erdélyi megyében

Négy székelyföldi magyart vettek őrizetbe a Maros megyei rendőrök, azzal gyanúsítják őket, hogy egy héttagú nemzetközi bűnszervezet tagjaként Csehország területén rablást és emberölést követtek el.

Román rendőrség: nemzetközi bűnbanda magyar nemzetiségű tagjait vették őrizetbe két erdélyi megyében