
Fotó: Archív
2011. október 04., 08:162011. október 04., 08:16
Csomortányi elmesélte: több szerv és hatóság figyelmét felhívták már arra, hogy a malom, bár maga nem műemlék épület, az évekkel ezelőtt műemléki komplexumként védetté nyilvánított nagyváradi történelmi belvárosban áll, ezért a vonatkozó törvények szerint lebontásához a kolozsvári székhelyű Regionális Műemléki Bizottság engedélyére volna szükség, de ilyen engedély nincs. Mi több, Csomortányi István elmondása szerint semmilyen más bontási engedélyük sincs, holott erre akkor is szükség van, ha nem műemlékről van szó.
Az EMNP egyébként a jelenleg Sárközi Zoltán RMDSZ-es tanácsos által elnökölt Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítványhoz fordult az ügyben, és onnan azt a tájékoztatást kapta, hogy a malom műemlékké nyilváníttatása már az idén elkezdődött öt másik váradi épülettel, köztük a jelenleg vásárcsarnokként használt, a vár szomszédságában álló volt villamosremízével együtt. A szervezési igazgató azt mondja, a 2001/422-es törvény előírásai szerint onnantól kezdve, hogy ez a procedúra elindul, az érintett épület 12 hónapon át védettnek minősül, és az engedély nélküli lebontás az idén megjelent szigorú műemlékvédelmi törvény alapján büntetőjogi kategóriának számít, ami miatt a tulajdonos akár el is veszítheti az ingatlant. Csomortányi felhívta a figyelmet: korábban is történt már hasonló eset Bihar megyében, amikor egy csaknem kétszáz éves téglahidat bontottak le Érmihályfalva közelében, amikor az azon áthaladó megyei utat javították. „A műemlékvédelmi alapítvány idén 1,3 millió lejnyi támogatást kapott a megyétől és a várostól, mégsem törődnek a műemlékekkel. Érthetetlen, hogy ilyesmi hogyan történhet” – háborgott az igazgató.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.