
Fotó: Facebook/Szigligeti Színház Nagyvárad
A magyarországi Vidéki Színházigazgatók Egyesülete tiltakozik a nagyváradi Szigligeti Színház, a Regina Maria Színház és a Nagyváradi Állami Filharmónia egy közös intézménybe olvasztása ellen.
2021. június 01., 17:402021. június 01., 17:40
Az egyesület MTI-hez eljuttatott keddi közleménye szerint meggyőződésük, hogy ez a döntés, amely kizárólag a költséghatékonyságot tartja szem előtt, visszalépés minden téren, és rossz irányba változtatná meg Nagyvárad jelenlegi, sokszínű kulturális életét.
A közleményben emlékeztetnek arra, hogy az érintett intézmények társulatai hosszú évek munkájával kovácsolódtak össze és alakították ki arculatukat, építették fel közönségüket. „A Bihar megyei önkormányzat terve méltatlan helyzetbe hozza a társulatok tagjait, ellehetetleníti az alkotói munkát, és szűkíti a város, a megye polgárai számára a kultúrához való hozzáférhetőség kereteit” – hangsúlyozzák.
– áll a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének közleményében.
Mint ismeretes, május elején került nyilvánosságra a Bihar megyei önkormányzat elnökének, Ilie Bolojannak az a terve, hogy egyetlen közös intézménybe szervezné a Szigligeti Színházat, a román Regina Maria Színházat és a Nagyváradi Állami Filharmóniát. Mindkét színházban van bábtársulat és néptáncegyüttes is, így lényegében hét társulatot vonnának össze. Az átszervezés következtében megszűnne az intézmények repertoárjellege és projektintézményekké válnának.
Az önkormányzat tervével kapcsolatban Nagyváradon széleskörű tiltakozás alakult ki. Az elmúlt napokban szinte valamennyi romániai színház igazgatója szolidaritását fejezte ki a váradi teátrumokkal, a Román Színházi Szövetség is állásfoglalásban tiltakozott az intézmények összevonása, a határozatlan időre szóló szerződések megszüntetése és a repertoárjellegű intézmények projektintézménnyé alakítása ellen.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!