2010. május 31., 09:592010. május 31., 09:59
Mint arról beszámoltunk, a rendelet május 11-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben. Az jóváhagyja Illyefalva község címerét. Leírja, hogy mit ábrázol a címer, és megállapítja, hogy „az ezüsthatárkő Székelyföld és a Barcaság határát jelképezi”.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei tanács elnöke korábban elmondta: a kormányhatározat szövege azért fontos, mert mindeddig a román hatóságok kétségbe vonták a magyar többségű történelmi régió létezését, amelyet a román sajtó következetesen „úgynevezett Székelyföldként” emleget.
A román civil szervezet szerint a rendeletben használt terminológia alkotmányellenes, a Székelyföld megnevezés figyelmen kívül hagyja a három megye 40 százaléknyi román nemzetiségű lakosságát. A civil szervezet a „határ” szó használatát is kifogásolja, mert az a román értelmező szótár szerint két országot egymástól elválasztó vonalat jelent. A civil szervezet azt állítja, hogy a kormányhatározat ellentmond az alkotmány első cikkelyének, amely kimondja, hogy Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam.
Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.