
Az Összetartozás templomának alapkövét a 2018-as falutalálkozó idején elhelyezték el
Fotó: Haáz Vince
Bözödújfalu immár nemcsak a falurombolás, hanem a közösség kitartásának, összefogásának és újjászülésének jelképe is – hangoztatta Kelemen Hunor a kommunizmus idején elárasztott erdélyi település újjáépített templomának felszentelése alkalmával szombaton rendezett ünnepségen.
2024. augusztus 03., 19:062024. augusztus 03., 19:06
Az RMDSZ elnöke szerint Bözödújfalu története az egész erdélyi magyar közösség számára figyelmeztetés. ,,Ha nem küzdünk a mi közös jövőnkért, ha nem vagyunk képesek harcolni azért, ami a miénk, az másnak nem fontos, és akkor összeomlunk, mint a vízmosta templom tornya” – fogalmazott.
Úgy értékelte: az árvíz elleni védekezés csak ürügy volt a kommunisták számára, a Maros megyei települést elárasztó vízgyűjtő megépítésének igazi célja a hagyományos közösség felszámolása volt.
Mennyire ismerősnek hangzik, nincs semmi új a nap alatt. Álruhákba bújt 21. századi marxisták ugyanazt tennék velünk ma is” – jegyezte meg.
Kalemen Hunir RMDSZ-elnök szerint az lruhákba bújt 21. századi marxisták ugyanazt tennék velünk ma is
Fotó: Haáz Vince
Kelemen Hunor szerint Bözödújfalu elüldözött, erőszakkal kitelepített közössége békében együtt élő, több felekezetű, igazi erdélyi közösség, amely nem törődött bele a pusztításba: évről évre összegyűl augusztus első szombatján, és nemcsak emlékezik, hanem immár épít is.
Bözödújfalu ezért ma nemcsak az értelmetlen, de előre megfontolt rombolás egyik szimbóluma, de mától a kitartás, az újjászületés és a mindent legyőző összefogás jelképe is” – zárta köszöntőjét az RMDSZ elnöke.
Kató Béla erdélyi református püspök rámutatott: az újjáépített templom nemcsak a víz alá került falunak állít emléket: minden erdélyi magyar zarándokhelye, akinek az elmúlt évtizedekben vagy évszázadban kényszerből el kellett hagynia a szülőházát vagy szülőhelyét, akitől elvették ingatlanát, és lebontásra ítéltek utcákat, negyedeket, főtereket, ,,hogy eltöröljék mindazt az emléket, amely erre a vidékre jellemző volt egykoron”.
amely az ,,értékeiből és sarkából kifordult” nyugati világból jön, ezért a székely falvak népének vigyáznia kell arra, hogy ne veszítse el hitét, ,,lelki tornyait”.
Kató Béla református püspök: az újjáépített templom minden erdélyi magyar zarándokhelye
Fotó: Haáz Vince
Bözödújfalu 30 éve került víz alá, a vízből kimagasló templomtorony azonban még két évtizedig a falurombolás jelképe maradt. A 2014-ben leomlott templomot most közadakozásból építették újjá. A helyreállítást Csibi Attila Zoltán, a szomszédos Erdőszentgyörgy polgármestere kezdeményezte. Mint mondta: megválasztásakor ő a közigazgatásilag már nem létező Bözödújfalu polgármestere is lett, így nem hagyhatta annyiban, hogy az elárasztott település végképp eltűnjön szem elől, kötelességének érezte, hogy maradandó emléket állítson az Erdőszentgyörgyön menedéket találó bözödújfalusiak szülőfalujának.
Az Összetartozás templomának alapkövet a 2018-as falutalálkozó idején elhelyezték el. A helyszínen kifüggesztett táblán több mint 500 adományozó neve olvasható, de az építkezést számos névtelen adományozó is támogatta téglajegyek vásárlásával.
A szombati ünnepségen elhangzott: Bözödújfalunak valamikor öt temploma volt, a szombaton felszentelt Összetartozás temploma az egykori település valamennyi felekezetét képviseli. Az elpusztított falu emlékét idéző építmény az egykori, félig beomlott, romos templomot mintázza: a templomhajó nincs befedve, falain Bözödújfalu múltját bemutató kiállítás kap helyet, a toronysisak üvegből készült, távolról csak az látszik, hogy hiányoznak róla a cserepek. Az Összetartozás templomára Péter Arthur római katolikus főesperes, Kovács István unitárius püspök és Kató Béla erdélyi református püspök mondott áldást.
Fotó: Haáz Vince
Megnyílt az Élő Népművészet XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás erdélyi régiójának tárlata a Melody/ Központi szállóban, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány kolozsvári székhelyén.
Sokadszorra kapták el a tordai rendőrök azt a 30 éves férfit, aki jogosítvány nélkül ült volán mögé. Több büntetőeljárás is folyamatban volt ellene, ezúttal rácsok mögé került.
Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.
Az Országos Meteorológia Szolgálat (ANM) vezetője közölte, hogy egyre jobban felmelegszik az idő, jövő héten akár 20 Celsius fok is lehet. Beköszönt az igazi tavasz, kellemes időre lehet számítani.
A Kolozs megyei Mészkőn tartják a Magyar Unitárius Egyház által meghirdetett Balázs Ferenc-emlékév ünnepélyes megnyitóját.
A Hargita megyei prefektúra közölte a helyi önkormányzatokkal és a megyei tanáccsal a 2026-ra megállapított maximális alkalmazotti létszámkeretet, amely közel 30 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál.
Temesvár polgármestere, Dominic Fritz aláírta a város keleti részén húzódó 2-es körgyűrű (Inelul 2) befejezéséhez szükséges európai finanszírozási szerződést.
„Az erdő nem szemetesgödör!” – hívta fel a figyelmet a Romsilva állami erdészet arra, hogy rengeteg, a természetben szétdobált hulladékot szedtek össze az Erdélyi-szigethegység Nemzeti Parkban.
Kolozs megye prefektusa, Maria Forna szerint a megyei önkormányzatok szintjén mintegy 1700 állás megszüntetésére kerülhet sor, de a részletek még nem véglegesek.
Internetes oldalakon kínált eladásra elektronikai eszközöket egy margittai férfi. A jogi formában működő vállalkozás nélküli kereskedő tévékészülékek forgalmazásával mintegy 100 ezer lejes kárt okozott az államkasszának.
szóljon hozzá!