
Fotó: Archív
2010. november 25., 08:082010. november 25., 08:08
Mint mondta, már évekkel ezelőtt felmerült a gyanú, hogy több kiadványnak, többek között 16–19. századi könyvritkaságoknak nyoma veszett a közgyűjteményből, most pedig a Teleki Alapítvány szorgalmazására a téka munkatársai összeállították a hiánylistát.
A lajstromot az alapítvány november 6-án tartott kuratóriumi ülésén mutatták be, ezen mintegy négyszáz cím szerepel. A hiányzó könyvek közül 152-nek a Teleki Téka állományából veszett nyoma, a többi a református kollégium állományából, illetve a vegyes állományból tűnt el. A Teleki Tékából hiányzó könyvek közül Deé Nagy Anikó szerint csupán 26 könyv tűnt el 1988 előtt – amikor az utolsó revízió lezajlott –, a többi 126-nak ezt követően veszett nyoma.
Az utóbbi években készült nyomtatott katalógusokban (16. századi könyvek katalógusa, a marosvásárhelyi Teleki–Bolyai Könyvtár ex librisei), a nyomtatásra előkészített munkákban (17. századi könyvek katalógusa, nyomdász- és kiadójelvényeket hordozó 15. és 16. századi könyvek katalógusa) több eltűnt könyvet még leírtak a készítők.
Arra a kérdésre, hogy hogyan tűnhettek el a könyvek, Deé Nagy Anikó – aki 1965-től dolgozott a tékában, 1981-től 1999-ben történt nyugdíjazásáig pedig vezette is azt – nem tudott választ adni. Mint mondta, csak sejtések vannak, a hiány valódi okát senki sem tudja. „Nem bűnbakot keresünk, nem az a legfontosabb, hogy ki a vétkes, hanem a könyvek, illetve hogy egyáltalán visszakerülnek-e valaha” – hangsúlyozta a Krónikának a könyvtörténész.
Hozzátette, javasolni fogja a Téka Alapítványnak, hogy a világhálón tegyék közzé a hiánylistát, hisz szerinte van remény arra, hogy antikváriumokból, gyűjtőktől előkerüljenek a felmérhetetlen szellemi és anyagi értékkel bíró kiadványok. Mint hangsúlyozta, olyan könyvritkaságokról van szó, melyek „nem tűnnek el csak úgy.”
A könyvek értékét nem jelzi a hiánylista a teljes valóságában. Nem csupán a régiségről van szó, hisz egy könyv értékét nagyban növeli például a korabeli kötése, a benne lévő ex librisek, a kötéstáblán található supralibrosok és nem utolsósorban a benne lévő beírások. Példaként említette az egyik, a Bolyaiak magángyűjteményéből eltűnt könyvet, Carl Friedrich Gauss 1801-ben megjelent Disquisitiones Arithmeticae című művét, amelyet a neves fizikus tiszteletpéldányként adott barátjának, Bolyai Farkasnak, s amelyben az erdélyi magyar tudós két bejegyzése is szerepel.
Ez a Bolyaiak magántékájának legértékesebb darabja, amelynek másik öt, szintén nagy értékű művel együtt nyoma veszett, ismertette a szomorú helyzetet Deé Nagy Anikó. Spielmann Mihályt, a Teleki–Bolyai Könyvtár jelenlegi vezetőjét többszöri próbálkozás után tegnap sem sikerült elérnünk.
Mint arról beszámoltunk, a Maros megyei könyvtár vezetősége a napokban jelentette a rendőrségen, hogy a marosvásárhelyi Teleki–Bolyai Könyvtárból több száz kiadványnak, többek között 16–20. századi könyvritkaságoknak nyoma veszett, a hatóságok bűnvádi eljárást indítottak az ügyben.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.