2007. december 18., 00:002007. december 18., 00:00
A vonat éppen elhagyta Aradot, s mintegy 100 kilométeres óránkénti sebességgel haladt, amikor nekiütközött egy almát szállító teherautónak, amely egy vasúti átjárón akart áthajtani. Az ütközés után a szerelvény egy része kisiklott, a mozdonyvezetõ könnyebb sérülést szenvedett. A teherautó sofõrjének nem esett baja. A szerelvényen egyetlen utas sem sérült meg. Az Arad megyei katasztrófavédelmi hatóságok gyorsan közbeléptek, s eloltották a mozdonyon kitört kisebb tüzet. A vasúti társaság közlése szerint az utasokat visszaszállították, az ütközés ellenére is pályán maradt vagonokban, az aradi állomásra, majd mindenkinek lehetõvé tették, hogy a célállomásának megfelelõ járaton folytathassa útját. Az egyik vágányt különben viszonylag rövid idõ alatt sikerült felszabadítani, ám mivel a délutáni órákra a másik vágányon még mindig nem lehetett közlekedni, a vonatok lényegesen késtek. A Magyarországról érkezõ, Aradon át közlekedõ vonatokat Temesvár vagy Nagyvárad irányába terelték el. Hírösszefoglaló
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.