Hirdetés

Tavasszal átadhatják a megújult nagyváradi színházat

Kizárólag gazdasági okai vannak a nagyváradi színház átszervezésének – szögezte le Kiss Sándor. A Bihar Megyei Tanács alelnöke szerint a kettéválást főleg a magyar társulat szenvedheti meg.

Nagy Orsolya

2011. február 21., 10:302011. február 21., 10:30

A függetlenedő magyar színtársulat jár rosszabbul a nagyváradi színház átszervezésével, hiszen a közönség arányaiban a románok javára oszlik meg, és az új igazgatóktól elsősorban nézőszám-növekedést vár el a megyei önkormányzat – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Kiss Sándor, a Bihar Megyei Tanács alelnöke, a megyei RMDSZ-szervezet elnöke.

Mint ismeretes, a megyei önkormányzat január végi ülésén úgy döntött, hogy a Nagyváradi Állami Színház román, illetve magyar társulata Iosif Vulcan és Szigligeti Színház néven működik tovább, és ezzel párhuzamosan beolvasztja az Árkádia Gyermek- és Ifjúsági Színház, illetve a Nagyváradi Állami Filharmónia egy részét. A Iosif Vulcan Színházhoz kerül a filharmónia Crişana Néptáncegyüttese és a bábszínház román társulata, a Szigligetihez pedig a Nagyvárad Táncegyüttes, illetve a magyar Liliput Társulat. A filharmóniánál gyakorlatilag csak a szimfonikus zenekar és a kórus marad, a bábszínház pedig megszűnik.

A döntést követően a román nyelvű sajtóban elsősorban a két, pozícióját vesztett igazgató adott hangot felháborodásának, többen etnikai szegregációt kiáltottak, gyertyás tüntetést, „halottvirrasztást” szerveztek a színházért, nemrég pedig valaki aláírásgyűjtésbe kezdett a város sétálóutcáján a színház „megmentéséért” – sajtóhírek szerint már mintegy tízezer szignó gyűlt össze.

Kiss Sándor, aki nagyon ritkán hívja találkozóra a sajtó képviselőit, most azt mondta: ezt már lehetetlen szó nélkül hagyni. Leszögezte: a rémhírekkel ellentétben a megyei tanács döntésének hátterében kizárólag gazdasági szempontok állnak, és a határozat meghozatalát több, pártközi egyeztetés is megelőzte. Végül a megyei tanácsban ellenzéket képező Demokrata-Liberális Párttal (PDL) és a Szociáldemokrata Párttal (PSD) is konszenzusra jutottak, bár előbbi az utolsó pillanatban úgy döntött, tartózkodik a szavazástól – mesélte az alelnök.

Töltsék meg a nézőteret!

Nem nagyon van pénze a megyei önkormányzatnak, így kénytelen ott takarékoskodni, ahol lehet – kezdte érvelését Kiss Sándor. Mint kifejtette, köztudott, hogy kulturális téren nagyon nehéz a költségcsökkentés, ezért döntött a mindhárom intézményt fenntartó megyei tanács úgy, hogy az összevonással próbálja meg ésszerűsíteni a kiadásokat. Az alelnök elismerte: az önkormányzat igen hiányosan tájékoztatott a készülő döntéssel kapcsolatban, és az is igaz, hogy a színház, illetve a bábszínház főigazgatójával egyáltalán nem egyeztetett, a társulatokkal viszont igen. Mint elmondta, mind a magyar, mind a román színháztól elvárja a továbbiakban, hogy minél gyakrabban töltsék meg a termet nézőkkel.

Beszámolója szerint a Iosif Vulcan Társulat számára a feltétel elfogadhatónak tűnt, hiszen az ő nézőszámuk állítólag folyamatosan nő, a magyar trupp azonban szakmai szempontokra hivatkozott, és azt mondta, nem kizárólag a nézők, hanem a fesztiválzsűrik és kritikusok elvárásainak is meg kell felelniük. Kiss úgy fogalmazott, mióta megyei tanácsi alelnök, azelőtt pedig elnök, még egy vidéki polgármester sem hívta fel, hogy segítsen jegyet szerezni a színházba, mert minden hely foglalt az esti előadásra. Hozzátette: épp a gazdasági okokat és a magyar társulat némileg rosszabb helyzetét és kilátásait figyelembe véve nem gondolta volna, hogy a kettéválasztás ötlete ekkora ellenállásba ütközik.

Végéhez közeledik a restaurálás

A megyei tanács alelnöke arról is beszámolt, hogy valószínűleg sikerül még ezen a tavaszon átadni a váradi színház évek óta helyreállítás alatt álló épületét. A nagyváradi önkormányzat közleménye szerint a munkálatok befejező fázisa is jól halad. A mosdókat újracsempézték, készen van a padlófűtés és a szellőzőrendszer is. A nézőtér padlójából kiszedték a régi üléseket rögzítő csapokat, a padozatot leaszfaltozták, erre kerül majd a padlószőnyeg. A földszinti előtér mozaikpadlójának restaurálása készen van, jelenleg az emeleti folyosókon dolgoznak a szalárdi Constructorul munkásai. A színház bejárata előtt álló két szobor restaurálása is befejeződött – a két alakot hamarosan nedvesség elleni védőbevonattal látják el. Az épület bádogtetejét teljesen újrafestették, a páholyokat újrakárpitozták, a nézőtér új üléseit pedig már elkezdték gyártani. A harmadik, befejező helyreállítási szakasz összértéke 6,2 millió lej.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
Hirdetés