Hirdetés

Tartalékosokat mozgósít a hadsereg Csíkszeredában

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Megerősített csendőri készültséget, rohamsisakos katonákat lehetett látni szerdán Csíkszeredában, ahol számos, sorkatonai szolgálatát letöltött férfit hívott be a hadsereg egy három napon át tartó mozgósítási gyakorlat keretében.

Kovács Attila

2015. szeptember 24., 12:462015. szeptember 24., 12:46

A napokban nagyon sok Hargita megyei, korábban sorkatonai szolgálatot teljesített férfi kapott behívóparancsot, amelynek értelmében meg kellett jelennie a megjelölt katonai egységnél.

A korábban kiadott sajtóközlemény szerint szeptember 22–24. között a védelmi minisztérium vezetésével mozgósítási gyakorlat zajlik a megyében, ennek keretében pedig a lakosság védelmi felkészültségét ellenőrzik.

„A gyakorlatban részt vevő tartalékosokat a katonai egységekhez hívják, ahol két-három óra alatt specifikus felkészítőre, illetve a hadsereg nyilvántartásában szereplő személyi adatok aktualizálására kerül sor” – áll a közleményben, amely megjegyzi, ezek a gyakorlatok a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) legalább egy évvel korábbi jóváhagyásával történnek.

Csíkszeredában több utcasarkon csendőrök jelentek meg szerdán, a Hargita megyei csendőrség tulajdonában lévő egykori Városi, majd Hargita Szállóként is ismert épület közelében is ők álltak őrt. A bejárat előtt zöld katonai sátrat húztak fel, a falra kifüggesztett tábla pedig azt jelezte, hogy ez tartalékosokat fogadó központ.

Készültséget láttunk a hivatásos tűzoltóság Hunyadi János utcai épületénél is, ahol rohamsisakos katonák is voltak a kapuban. Szerdán a mozgósítási gyakorlat a kiküldött behívóparancsok szerint délután 4 és 7 óra között tartott, de tartalékosokkal délelőtt is találkoztunk Erdőalján, a 61-es Virgil Bădulescu hegyivadász dandárnál. Ők voltak azok, akik arra hivatkozva, hogy délután dolgoznak, már délelőtt megjelentek. Számukra pár percet tartott az egész gyakorlat, katonakönyvük, személyi igazolványuk és adataik ellenőrzése után elmehettek.

Egy tartalékos tiszt később elmondta, kérdőívet kellett kitöltenie, amelyen a személyes adatokra, magasságra, súlyra, cipő- és ruhaméretekre vonatkozó kérdések mellett arra is kellett válaszolnia, hogy vannak-e olyan egészségügyi problémái, amelyek kizárják a katonai szolgálatot.

A hegyivadász dandár sajtóreferensi tisztségét is ellátó Laurenţiu Andriesei ezredes kérdésünkre azt mondta, egy időszakos gyakorlatról van szó, amelynek során az emberek jelenlétét ellenőrzik, de olyan specifikus tevékenységek is vannak, mint az adatok aktualizálása. A behívottak létszámára vonatkozó kérdésünkkel már a megyei hadkiegészítő parancsnoksághoz irányított, ott viszont közölték, csak a védelmi minisztérium illetékes az ügyben.

A létszámra, illetve a behívott korosztályokra vonatkozó kérdéseinkre hasonlóan kitérő választ adott a védelmi minisztérium szóvivője is, aki azt mondta, a sajtóközleményben megjelent információknál többet nem mondhat, mert további a részletek nem nyilvánosak.

Beszéltünk viszont egy névtelenül nyilatkozó, hivatásos állományú altiszttel, aki azt mondta, a felkészítő gyakorlatilag azt jelenti, hogy a tartalékosok beöltöznek egyenruhába, és tájékoztatják őket arról, hogy tényleges mozgósítás esetén milyen teendőik vannak. Ugyanakkor a nem megfelelő egészségi állapotú személyeket orvos vizsgálja meg, aki eldönti, alkalmas vagy sem tartalékos katonai szolgálatra. Kérdésünkre azt is elárulta, a lakóhelyüktől távol tartózkodó személyek katonakönyveit a családtagok hozzák be az adatok ellenőrzése érdekében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
Hirdetés
Hirdetés