
Fotó: Kristó Róbert
Nem kell részt venniük a gyerekeknek orr- és garatváladék-, valamint székletvizsgálaton az iskolakezdés előtt, a laborvizsgálatokat ezentúl csak akkor kell elvégeztetni, ha a háziorvos ezt szükségesnek tartja – jelentette be Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.
„Sok tanintézetben túlzásba estek, és olyan dolgokat kértek a szülőktől, amelyek nem szükségesek. Ezeket most egy miniszteri rendelet szabályozza” – fogalmazott a tárcavezető, aki szerint mostanáig a szülők indokolatlan kiadásokra kényszerültek a laborvizsgálatok miatt, melyeknek költsége a 70 lejt is elérte, az eredményekre pedig 3–5 napot kellett várniuk.
A tárcavezető azt is bejelentette, hogy az új tanévtől csak háziorvosi igazolás kell a napközi- és iskolakezdéshez, és az erről szóló miniszteri rendeletet minden megyei tanfelügyelőségnek elküldi a szaktárca, hogy az ország minden tanintézetében megismerjék az új előírásokat.
Új rend a rendszertelenségben
A vonatkozó hiányos szabályozás korábban gyakran vezetett súrlódásokhoz a rendszerben. Ennek oka az volt, hogy mivel nem kötelező a laborvizsgálat, az egészségbiztosítási pénztár nem téríti meg annak költségeit, így a szülők gyakran nem kaptak ingyenes küldőpapírt a háziorvostól, és előfordult, hogy az eredmény kiértékelésekor is fizetniük kellett a konzultációért. Noha az adott tanintézet tette kötelezővé, úgy tekintettek erre, mint a szülő kérésére elvégzett vizsgálatra, tehát nem volt egy egységes gyakorlat e téren – magyarázta Tar Gyöngyi a Hargita megyei helyzettel kapcsolatban.
A Hargita megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője is egyetértett a szabályozással. Arra a kérdésre, hogy vannak-e közegészségügyi veszélyei a tanintézetek egy része által minden évben megkövetelt laborvizsgálatok eltörlésének, azt mondta, ezt előre nem lehet megjósolni, szükség esetén utólag is lehet módosítani a szabályozást, az eddigi kusza állapotot viszont rendezni kellett.
Egyre hosszabb a bevásárlólista
A tanévkezdésig egyébként alig egy hét van, így a szülők már elkezdték összeállítani az ilyenkor szükséges bevásárlólistát. A nagyáruházakban már augusztus közepén megjelentek a füzetek, tanszerek, a fehér ingek, sötét mellények, kis ruhák, jelezve a még szabadságukat, vakációjukat töltő vásárlóknak, hogy hamarosan itt a becsengetés ideje.
Marosvásárhely legnagyobb áruházában már pénteken délután sok édesanya és kisiskolás nézelődött a tanszerekkel tömött polcok előtt. Volt, aki az árakat térképezte fel, s elégedetten summázta, hogy a tavalyhoz képest nem emelkedett a füzetek, ceruzák, tolltartók ára. Füleki Annamáriának két iskoláskorú gyermeke van, és érdeklődésünkre elmondta, idén mindkettőjüknek új tolltartóra van szüksége, az ötödikbe induló gyereke új táskát is kap. Elmondta: a füzeteket nem vásárolják meg, megvárják először a tanítónő, a tanárok elvárásait. A színes ceruzákat, borítókat most vásárolják meg, mindig a jobb minőségűeket választva, mert „másképp ráfizet az ember”.
„Két gyermek esetében az iskolakezdés igencsak megterheli a családi költségvetést, de besegítenek a nagyszülők is. Előre tudjuk, hogy ez nagyobb kiadás, így készülünk rá. Ha nem kell mindkettőnek új egyenruha és táska, akkor is 500 lej körüli kiadásra számítunk, s ebbe még nincs benne a ruha, cipő, amit tanévkezdéstől függetlenül kell vásárolni, de benne van az első szülőértekezleten fizetendő osztálypénz is” – mondja az édesanya.
A marosvásárhelyi édesanyák egyesülete, a Védem pénteken tartotta meg az immár hagyományosnak számító őszi börzét, ahol néhány asztalnál iskoláskorúaknak való ruhákat, cipőket is lehetett vásárolni. A lányos édesanyák számára nagyobb volt a felhozatal, szinte minden asztalon szebbnél szebb rózsaszín, fehér, lila nadrágok, téli mellények, ingek, ruhák közül lehetett válogatni. Érdeklődésünkre Moldován Enikő elmondta, minden alkalommal eljön vásárlóként a Védem börzéjére, mert mindig talál jó minőségű ruhát kislányainak.
„A nagyobbik most megy előkészítő osztályba, ezért már olyan ingeket, nadrágokat keresek neki, amit majd az egyenruhával tud viselni. A kisebbik nagycsoportos lesz, neki inkább váltóruhára van szüksége, amit a napköziben hord majd. Az itt áruló édesanyák hasonló helyzetben vannak, voltak, szép, jó minőségű ruhákat hoztak eladásra, ezért szeretek itt vásárolni. Amit mi kinövünk, általában elajándékozom” – mondja az édesanya, aki 10-15 lejért vett nadrágot és benti csukott cipőt lányainak.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!