2010. december 28., 09:542010. december 28., 09:54
A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete korábban több alkalommal felszólította a kormányt, hogy ne kényszerítse a 2-3 tehenes, néhány hektáron gazdálkodó termelőt arra, hogy adóköteles vállalkozó legyen, és mielőbb befizesse az államkasszába az adóelőleget, ez ugyanis a szervezet képviselői szerint a kisgazdaságok ellehetetlenítéséhez vezetne. „Több mint fél év, több százezer kisgazdaság megszűnése és több mint százmillió uniós támogatás elvesztése kellett ahhoz, hogy a román kormány felmérje intézkedésének diszkriminatív, alkotmányellenes jellegét” – írja közleményében a gazdaszervezet. Az RMGE továbbra is arra kéri a kormányt, hogy „hagyjon fel a kisgazdák üldözésével, ehelyett ossza ki a terület alapú támogatás előlegét, kezdje meg a 2010-es évi föld alapú támogatások és az állattenyésztési támogatások kifizetését”. A romániai magyar gazdák képviselői ugyanakkor azt kérik, hogy a kiszámítható gazdálkodás érdekében a kormány fogadtasson el végre Brüsszellel egy olyan támogatási rendszert, amely nem veszélyezteti a hazai mezőgazdasági termelés és vidéki lét helyzetét. Sebestyén Csaba RMGE-elnök korábban úgy nyilatkozott, a szervezet az alkotmánybírósághoz fordul jogorvoslatért, ha a kormány a kisgazdaságok támogatását valamilyen vállalkozási formához köti. „A multifunkcionális jellegéből adódóan a mezőgazdaság a gazdasági tevékenység mellett környezeti és társadalmi funkciókat is ellát. Ezeket nem adózni, hanem éppen ellenkezőleg, a társadalom által befizetett adóból kompenzálni, támogatni kell” – fogalmazott az egyesület elnöke.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.