Hirdetés

Tamás Sándor: nem zárható ki a megtorlás sem

Román–magyar szerződésre, székelyföldi autonómiára van szükség – vélik a háromszéki elöljárók a székelyföldi románok hétvégi marosfői, magyar- és autonómiaellenes nyilatkozataira reagálva.

Bíró Blanka

2015. október 05., 22:042015. október 05., 22:04

„Egyetértek, hogy stratégia kell a magyar többségű megyék román lakosai nemzeti identitásának megőrzésére. Ennek a stratégiának a Székelyföld autonómiastatútumban van a helye\" – fogalmazta meg a Krónikának Tamás Sándor. A Kovászna megyei RMDSZ és a közgyűlés elnöke szerint így a romániai magyarok is garanciát kaphatnak arra, hogy nemzeti identitásukat meg tudják őrizni.

„Ellenkező esetben ismét átvernek, mint nagyon sokszor az elmúlt 95 évben\" – tette hozzá. Tamás kifejtette, nem az első eset, hogy a védelmi miniszter fenyegetőzik, megfenyeget. „Várjuk a megtorlásokat is: ellenőrző szervek, ügyészség, vádemelés. Van erre példa bőven, például Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester esete\" – fogalmazta meg a székely politikus.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere eközben kiemelte, el tudja fogadni, hogy a székelyföldi románoknak is vannak specifikus gondjaik, és azokat is meg kell oldani, de ennél sokkal komolyabb gondjaik vannak a szórványban, az interetnikus környezetben élő vagy akár székelyföldi magyaroknak. Hozzátette: nem elég az, hogy a miniszterek időnként elmondják, hogy be kell tartanunk az alkotmányt, és rögtön utána azt mondják, hogy nem szabad beszélni az autonómiáról, mert ez már önmagában is ellentmondás, hiszen az alaptörvény a szólásszabadságot is szavatolja.

Antal szerint nem az a megoldás, hogy a székelyföldi románok a bukaresti jelenlét megerősítését kérik a térségben, hanem román–magyar paktumot kellene kidolgozni, amely a következő 10-20 évre meghatározza az együttélés szabályait. „Nem a valóságot kell a törvényekhez igazítani, hanem fordítva: az alkotmányt, a jogszabályokat a valósághoz, hiszen mi itt élünk a szülőföldünkön, román állampolgárok vagyunk, és Románia soha nem lesz erős állam, amíg az erdélyi magyarsággal nem tud olyan szerződést kötni, ami szavatolja, hogy a magyarok jól érezzék magukat az országban\" – szögezte le.

Marosfőn, a székelyföldi románok találkozóján intézkedéseket kértek nemzeti identitásuk védelmére, és Mircea Duşa védelmi miniszter úgy fogalmazott, az autonómiáról szóló vitáknak nincs helyük.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés